Szeretettel köszöntelek a Erdélyi barátaim közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz
Minden kedves leendő tagunkat nyomatékosan megkérünk, hogy regisztráláskor saját nevet adjon meg, valamint saját fényképet töltsön fel! Aki ennek a kritériumnak nem tesz eleget törlésre kerül. Megértéseteket köszönjük!
Admin
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Erdélyi barátaim vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Erdélyi barátaim közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz
Minden kedves leendő tagunkat nyomatékosan megkérünk, hogy regisztráláskor saját nevet adjon meg, valamint saját fényképet töltsön fel! Aki ennek a kritériumnak nem tesz eleget törlésre kerül. Megértéseteket köszönjük!
Admin
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Erdélyi barátaim vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Erdélyi barátaim közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz
Minden kedves leendő tagunkat nyomatékosan megkérünk, hogy regisztráláskor saját nevet adjon meg, valamint saját fényképet töltsön fel! Aki ennek a kritériumnak nem tesz eleget törlésre kerül. Megértéseteket köszönjük!
Admin
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Erdélyi barátaim vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Erdélyi barátaim közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz
Minden kedves leendő tagunkat nyomatékosan megkérünk, hogy regisztráláskor saját nevet adjon meg, valamint saját fényképet töltsön fel! Aki ennek a kritériumnak nem tesz eleget törlésre kerül. Megértéseteket köszönjük!
Admin
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Erdélyi barátaim vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Kis türelmet...
Bejelentkezés
Az ember ül a nézőtéren, várakozással tele. Várja, hogy mi bontakozik ki egy olyan színdarabból, amiben mindössze két szereplő van. Aztán már nem vár semmit, hisz benne él már ő is. Részévé válik az eseményeknek, amik valójában meg sem történnek a színpadon. Érzi a ház hangulatát, és jólesően nyugtázza: gyarló más ember is, tele hibákkal, tele érzelmekkel... elfojtott érzelmekkel, megtagadott érzelmekkel. És azonosul a hősnővel, aki felvállalja a szerelmét. A szerelmét, aki apja lehetne. Azt érzi, hogy a férfi nem csak a szerelme, hanem gondoskodó apa is egyben, aki pótolja azt a törődést, amit a lány megtagad miatta.
12 éve | Lakó Péterfi Tünde | 0 hozzászólás
Az ember lánya ül, és visszagondol... Kényszert érez rá. Elmúlik valami, ami soha többé nem tér vissza. Elmúlik egy esztendő. És lassan az élet is. Vagy gyorsan. Gondolkodik, kit bántott, mit tett rosszul, mi az amit legszívesebben eltörölne... Mi az amit jól csinált. Nem tud objektív lenni önmagával, úgy tűnik még azt is amivel esetleg ártott, csupa jóindulattal tette. Bár a pokolba vezető út is, mint tudjuk.... De az is lehet, hogy nem ártott... Nem tudja...
|
|
Szédelegve, kissé bepánikolva állok a nagy áruházban, ötvenbanissal szerzett, kissé rozsdás vas-kocsinak támaszkodva. Jó szolgálatot tesz a csúnya szerkezet, lágyuló térdeim nem biztos, hogy megtartanának maguktól. Szemem, agyam keresi a menekülési útvonalat. Nincs, egyelőre nincs. Fokozódik a mellkasomban a nyomás, erőltetve hajtogatom magaban, mint egy mantrát: semmi baj, nem leszel rosszul, nem ájulsz el. Hol a kocsinak, hol nekem ütközik valaki, néhányan már furcsán néznek rám, bizonyára látszik rajtam a tehetlenség.
12 éve | Lakó Péterfi Tünde | 3 hozzászólás
Az első karácsonyomra nem emlékszem. Ártatlan kisbaba voltam, szerető szülőkkel és egy testvérrel. Ha jól tudom, Marosvásárhelyen, a Kárpátok sétányának egyik tömbházlakásában jött az angyal.
Zsenge gyermekkorom néhány karácsonyi mozzanatára már jól emlékszem. Mondhatnám azt, hogy inkább érzésekre... Illatokra, hangulatokra. Édesanyú finom kezére, amint simogatva int türelemre. Mert türelmetlen voltam. Nagyon. A karácsony számomra akkoriban fokozott izgalmat jelentett, dió, méz, sütemény, no meg töltött káposzta mennyei illat-kavalkádját, csillogó-villogó fenyőfát, játékot a fa alatt, kántáló felnőtteket, gyerekeket, és egy pici szomorúságot, hogy hamarosan vége, jönnek a szürke hétköznapok...
Tizenkét éves kislány volt, amikor elveszítette az Édesanyját. Nyakigláb, suta kiskamasz, már nem kisgyerek, de még nem is nagylány. Az érzések kavarogtak benne, a világ egy részét csak most vette észre. Szüksége lett volna egy irányító lélekre. Akkor is ködös, nyálkás idő volt, az ember csak akkor vette észre, hogy valami vagy valaki ott van, mikor a közvetlen közelébe ért. A Maros partja még nem volt kiépülve, a töltésen ilyenkor sáros lett a cipő.
12 éve | Lakó Péterfi Tünde | 1 hozzászólás
A tejfehér ködből fekete gyémántként bukkant elő a folyó enyhén hullámzó szalagja. Egy vadruca hápogott egy rövidet, meglehet álmodott valamit. Az öreg fűz fáradtan lógatta ágait, vastag törzse nedvesen csillogott. Minden nedves volt ezen az estén, minden kicsit tompa volt. Tompa volt a csendet néha megszakító léptek zaja is, mintha vatta lenne a talpak alatt. Meg-megállt, aztán újra elindult, bizonytalanul. Gazdája nem tudta merre tart. Ismerte a helyet, mégis idegennek érezte magát.
12 éve | Lakó Péterfi Tünde | 0 hozzászólás
Megkövetem azokat az embereket, akikre nemrég még fitymálóan néztem, mert azt a nézetet vallották, hogy nem szabad már hinni senkinek, cudar világot élünk... Elkeserít a helyzet, nem látok kiutat. Közösségi oldalakra kitesszük a jól megfontolt álcánkat. Minden szépnek és jónak mutatkozik, egy-egy idézettel, takarjuk az önzésünket. Pillanatokra talán meg is hatódunk, elsősorban saját magunktól, hogy lám, milyen érző emberek vagyunk... Miközben, ha valóban szükség van a segítségünkre, millió kifogást találunk arra, hogy miért is nem mozdítjuk a kényelmes hátsónkat...
12 éve | Lakó Péterfi Tünde | 1 hozzászólás
Félálomban nyújtotta ki a kezét, s nyomta le a régi vekker rozsdás gombját. "Mint egy repedt fazék, olyan a hangja"- gondolta, s Isten tudja miért, mosolyra rándult a gondolattól az ajka. Most is, mint minden reggel, beletelt pár másodpercbe, míg felfogta, hogy nem tud kipattani az ágyból, úgy mint régen. Ép jobb kezével megtapogatta a csonkot. A bal keze helyén éktelenkedő végződésre tévedtek az ujjai. Rücskös volt a bőre ott ahol összevarrták. De már nem viszketett.
12 éve | Lakó Péterfi Tünde | 0 hozzászólás
Szegény Pista volt az utca bolondja. Vajon az hogy van, hogy amikor az ember lánya gyerekfejjel látta , pont olyan volt mint most? A ráncok talán közelebb érve látszanak, de az egész ember nem változott.
A hangja meg végképp nem: - Ezmiez? hihihi, ezmiez? -mutogatja a kezében szorongatott valamit. Mikor mit. Emlékszik, mikor kislány volt, egyszer bolond Pista egy apró madarat szorongatott a markában, mikor elétolta, hogy "ezmiez?", kinyitotta a tenyerét, és a madárka elrepült.
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Utolsó hozzászólás