Szegény Pista volt az utca bolondja. Vajon az hogy van, hogy amikor az ember lánya gyerekfejjel látta , pont olyan volt mint most? A ráncok talán közelebb érve látszanak, de az egész ember nem változott. 

 A hangja meg végképp nem: - Ezmiez? hihihi, ezmiez? -mutogatja a kezében szorongatott valamit. Mikor mit. Emlékszik, mikor kislány volt, egyszer bolond Pista egy apró madarat szorongatott a markában, mikor elétolta, hogy "ezmiez?", kinyitotta a tenyerét, és a madárka elrepült.

Ma reggel a városban akadt dolgom. Amikor kiléptem a kapun, hirtelen nem tudtam, miért van ilyen nyüzsgés... Beletelt pár percbe, mire rájöttem: ma elkezdődött az iskola, özönlik a sok nebuló. A Fenyő utcán leérve a Bolyain még nagyobb volt a tömeg.  A kicsiket a szülők kísérték, általában az anyukák, de akadt egy-két nyakkendős apuka is. Előttem egy türelmetlen anyuka haladt, rakoncátlan fiával. A kisfiú nem bírt magával, sehogy sem akart szépen, illedelmesen lépegetni.

Nyurga alakja ismert volt az egész városban. Legtöbbször az állomás környékén tűnt fel. Ritkás, szalmasárga haja a koponyájára tapadt, orra karvaly csőrére emlékeztetett, fura ellentétben állt ívelt, már-már nőies szájával, gödröcskés állával. Mindig frissen borotvált volt, kivéve mikor a szekuritáté falai közt töltötte az éjszakát. Elég sűrűn vendége volt a Rigó utcai épületnek, nem tudott, de nem is akart lakatot tenni a szájára. Egyenes tartású ember volt, a gerince nem görbült meg, fizikailag sem...

  Álmában is hallotta a dudát. Akkor is érzékelte: hat óra. A hét órás dudálásnál már ébren volt, a kávéját szürcsölte. Hozzátartozott a reggeli szertartáshoz a mély, az egész városon átívelő hang, legalább annyira mint a tej a kávéhoz, a rádió gombjának lenyomása, a tükörkép megvizsgálása, a viseletes pongyola még viseletesebb övének a megkötése... Hideg időben tisztábban hallatszott, melegben kissé fojtottan. "Na, fúj a gyár". Ezt a mondatot minden reggel kimondta.

Apró házikó áll a hargitai fenyvesben. Kicsi, de rendkívül barátságos. Az ablakain cseresznyével díszitett vászonfüggöny. Illata van a házikónak. Otthonillata. Már hűs az augusztusi este, maga köré tekert egy durva pokrócot, úgy ült le a fűbe az udvaron. A hátát nekitámasztotta egy óriás fenyőnek. Jól mondják, gondolta, hogy a fának lelke van. Szinte érezni lehet a lélegzését is, a szeretetet amit sugároz magából. Nyugalom szállja meg, tagjaiból eltűnt az elmúlt napok feszültsége.