Szegény Pista volt az utca bolondja. Vajon az hogy van, hogy amikor az ember lánya gyerekfejjel látta , pont olyan volt mint most? A ráncok talán közelebb érve látszanak, de az egész ember nem változott. 

 A hangja meg végképp nem: - Ezmiez? hihihi, ezmiez? -mutogatja a kezében szorongatott valamit. Mikor mit. Emlékszik, mikor kislány volt, egyszer bolond Pista egy apró madarat szorongatott a markában, mikor elétolta, hogy "ezmiez?", kinyitotta a tenyerét, és a madárka elrepült. Keserves képet vágott Pista, legörbült a szája, szeme sarkában könnycsepp csillogott: " ezmiez volt?" . Vajon hogy került a kezébe az eleven, látszólag egészséges madár? 

 Soha nem várt választ a kérdésére. Alighogy kiejtette a szavakat, azonnal ment is tovább. A bárgyú mosoly letörölhetetlen volt az arcáról. A lurkók állandó célpontja volt szegény. Iskolába menet, ha összetalálkoztak, kórusba kiálltották: 

 Ezmiez, Pista, ezmiez? Ilyenkor még szélesebben mosolygott, úgy érezte bajtársakra akadt. Egyszer aztán nagyon csúnyán megjárta a kölykökkel. Akkor is kiabáltak, hogy ezmiez, Pista, ezmiez?,  s amint közelebb értek, hívogatni kezdték: Gyere Pista közelebb, nézd mit hoztunk neked, gyere no, ne félj! Kiváncsiságtól hajva, kissé oldalazva lépegetett a fiúk felé. -Na, nyújtsd a kezed, Pista- szólt a legnagyobb, a bandavezér.-Ezt csak neked adjuk, ez csak a tied. A bugyuta kinyújtotta a kezét, csillogó szemmel várta mit kap majd. Aztán magas hangon sikoltozva dobta el egy pillanat alatt a félig széttrancsírozott békát. Olyan gyorsan szaladt el, hogy szinte a lába sem érte a földet. 

  Sokáig nem kérdezte: ezmiez? Kerülte az embereket. A minap e sorok írója arra járt, a régi utcán bandukolt elmélázva, emlékezve. Bolond Pista hirtelen termett elé , megijedt. Vigyorogva nyújtotta feléje összeszorított markát: ezmiez?- kérdezte suttogva. - Nem tudom, Pista, mi ez? - Boldogan nyitotta ki a tenyerét. Egy apró, piros plüss-szív volt a markában...- Ezmiez?-kérdezte újra- Ez szeret, ez Pista szive, szeret. -válaszolta is meg a kérdését. 

Vissza-vissza pislogva oldalazott el, suttogva mondogatva, mint egy mantrát: Pista szeret, Pista szeret...

Vajon ki adta neki a kis szivet? Vajon honnan volt a tudat benne, hogy a kis szív a szeretetet jelképezi...? Talán mindegy is. A kis jelkép hatására Pista újra emberek közelébe mer menni, kérdezgetve: ezmiez, ezmiez?