Már megint ez a hajsza, rohanj, csináld, vedd meg, vidd haza, főzd meg, süssd meg, ne edd meg mert meghízol, finom legyen, vajon a tánti mit szól hozzá, ő biztos jobban csinálná, de lehet, hogy nem, csak kritizálni tud, mennyi ittas férfi, s még több öltönyös, mintha minden irodista az utcára szabadult volna, s a munkásosztály otthon maradt, pedig dehogy, ha megnézi jobban őket, akkor sután mozognak az alkalmi ruhában, na de így illik, mit csináljunk, mondjuk Kovács Jóska sose vesz öltönyt, a régimódi farmerkosztümjében feszít, de nyakkendőt köt, a horgoltat, amit az anyukája csinált, ne nyúlj hozzá, az hétfőre van, jajj, csak hajtom magam, de ti mind megeszitek mire ideér a sok öntöző, nem érdekel, akkor egyétek,de bezárom a kaput, senkit nem engedek be, miért kéne, perszehogy kell, nem úszom meg, büdös leszek, s marha fáradt, de vigyorgok, szerusztok, de jó, hogy jöttetek, igen, ők is mentek, csak a rokonokhoz, te is csak oda, vagy nem, mit iszol, mondj már verset, ne önts sokat, huh, de büdös, nem egy Versage, hol szerezted, itt egy tojás, nicsak, Pista, Isten hozott, hiába, na , te mindig eljössz, nem hervadok, megbocsáss, csengetnek, szerusz Laji, csak Pista van itt, meg a másik három, gyere be, na, nem kell lehúzd, ők se húzták, mit iszol, egyél is már, én sütöttem, igen itt van, igyál tánti, persze, hogy szép vagy, ne pityeregj, mégse igyál, halgassál már, persze Pista, vegyél csak, jó étvágyat, töltött tojás, füstölt sonka, petrezselymes, fiatal az, nem rágos, parancsoljál kalácsot, itt az uram , s a két gyermek, gyertek, gyertek, ettettek-e, sok a tojás, holnap is lesz, édes kincsem, elfáradtál, gyere bujjál, igen Laji, nagyok lettek, telnek biza, jajj de jó, gyere Mari, itt az urad, ne bántsad már, csak nálunk volt, mikor igyon ha nem húsvétkor, igyál te  is, finom biza, na még egyet, igazad van, büdös biza, na de nem baj, majd lemossuk, egy a fontos: FELTÁMADOTT, nem kárhozunk...

   Szeretnénk szeretni, szeretve lenni...És ezért sokmindent megteszünk, hisz bűnős emberek vagyunk. Leragadunk dolgoknál, járunk a mindennapi taposómalomban...És vágyakozunk, földi hívságokra, és szenvedünk, hordjuk a keresztünk...Nincs bátorságunk egészen átadni magunk az Ő kezébe, hogy hordozza a sorsunk, pedig tudván tudjuk: boldogok lehetnénk. Isten furcsa teremtményei vagyunk mi, gyarló emberek. Tudjuk, hogy szeret minket Jézus...Tudjuk, hogy az Ő szeretete olyan hatalmas, olyan mindent elsöprő...olyan megbocsátó...De nekünk nem elég.

  Csurom vizesen riadt fel álmából, könnyű hálóinge teljesen rátapadt szánalmasan sovány testére. Érezte, hogy fel kell kelnie, meg kell mozdulnia, különben soha többé nem tudja majd megtenni ezeket az egyszerű, mégis számára oly nehéz mozdulatokat. Szakadozó lélegzettel felemelkedett. Előbb csak ülő helyzetbe tornázta magát, óvatosan, félve a jól ismert szédülés, rosszullét jelentkezésétől. Jó pár perc múlva még mindig feszülten figyelte  a testét.