BABA

Már egy ideje mondogatja minden felnőtt körülöttem, hogy a születésnapom lesz. Az első. Hát...nem tudtam ez mi, de nagyon figyeltem, nehogy elszalasszam. És elérkezett az a nap is . Mondhatom, eléggé vicces nap volt :) Anya és Apa bejöttek reggel a szobámba elkezdtek énekelni nekem, aztán ölbe vettek, és mondogatták: "Boldog születésnapot, kincsem!". Eddig jó, gondoltam magamban. Aztán napközben sokan jöttek, főleg felnőttek, mind mosolyogtak, ugyanazt szajkózták mint Anya és Apa, és még egy csomó játékot is hoztak.

Egyszer egy szép napon Tavasz, Nyár és Ősz leültek beszélgetni. Jó barátok voltak, de mivel mindannyian nőneműeknek lettek teremtve, bizony bizony egy kis rivalizálás is kicsendült a szavak mögül. 

  -Ó, kedveskéim, micsoda szép napunk volt amikor először tettem be a lábam a világ kapuján!- szólt Tavasz.- Langyos napsugaraimtól minden életre kelt, a csupasz faágakon bontakozni kezdtek a finom kis rügyecskék, az állatok előbújtak rejtekhelyeikről, az emberek vidáman, mosolyogva beszélgettek sétálás közben!

Első lépésként letette a cigarettát. Egyik pillanatról a másikra. Majd elkezdett futni minden reggel és este. Nagyon odafigyelt, hogy mit eszik, igyekezett csak és kizárólag egészséges ételeket fogyasztani, sok gyümölcsöt, zöldséget. Közben a kis lakást, amit bérelt mind inkább az otthonának érezte. Hála istennek az egészsége lassan helyreállt. Már barátokat is szerzett, nem volt annyira elveszett, a nyelvet továbbra is szorgalmasan tanulta, tökéletesítette. 

 De arra többé nem akart gondolni, hogy társra tegyen szert.

Kábulatban teltek az elkövetkezendő napok, de az életösztön végül mégis felülkerekedett benne. Erőt vett magán, lezuhanyozott, elment a boltba, vett némi élelmet, szinte meg sem nézte, hogy mit tesz a kosárba. Hazaérve két kis szendvicset csinált, visszaült velük a fotelba, és kényszerítette magát, hogy gondolkodjon. Egyszerűen elveszettnek érezte magát. A nyelvet nem beszélte, munkája nem volt, a pesti lakásból származó bevételt befektette ebbe az átkozott lakásba.

Jól alakultak a dolgok. Minden olyan volt mint a mesében. Sokat beszélgettek, elpanaszolták a bánatukat, elmesélték mi történt velük az elmúlt tizennégy évben. Mara mesélt a volt férjéről, a vetélésekről, arról, hogyan ért meg benne az elhatározás, hogy véget vet a házasságának. Zsombor mesélt arról, hogy soha nem múlt a szerelme, hogy boldogtalan volt a házasságában emiatt, ezért vált el végül. Mesélte, hogy félre-félre lépett az asszony, és ekkor határozott ő is.

Akkor látta legutóbb amikor szakítottak, mert a fiú elhagyta az országot. Kérlelte, hogy menjen ő is vele, de ezt nem tehette meg a szüleivel. Hatalmas szerelem volt az övék. Ennyire azóta sem szeretett senkit. Még a lélegzetét is, a legapróbb porcikáját is szerette. Nem látott benne hibát. Szinte belepusztult az elválásba. Aztán tudatosan elnyomta az érzést magában, a mai napig azt gondolta, hogy túl van rajta. Megismerkedett a férjével, kedves, szelíd fiú volt. Kevés ideig jártak együtt, hamar megülték a lagzit. 

 Nem tartott sokáig a házasságuk.

A minap írtam egy blogot, feltéve a kérdést, hogy : mégis, mekkora a hitem. Őszinte írás volt, bántott nagyon a sok kétely ami bennem volt. 

És lám, milyen csodásan is működik az Úr! Alig telt el pár nap, választ kaptam Tőle a kérdésemre! Mint az utóbbi hetekben oly sokszor, szomorúan, gyötrödve gondoltam a gondjaimra, keresve a megoldást. Gyarló módon most is emberektől vártam volna, hogy segítsenek, és mikor nem érkezett a segítség, sőt, inkább bántás jött attól akitől nem vártam, nagyon elkeseredtem. 

Tegnap reggel is, mint minden nap, végeztem a dolgom, a  megszokott rendben.

Kereszténynek, hivőnek tartom magam. Hiszem Istent, hiszem a hatalmát, hiszem, hogy az egyszülött fia, Jézus, meghalt a bűneinkért. Hiszem, hogy csak kérnünk kell, és megadatik. Fáj, ha azt látom, hogy valaki kételkedik Benne. 

 És igen...most jön a DE... Kérem Istent sok mindenre. Tudom, hogy ő meghallgat. Mégis, amikor kérek Tőle, akkor (bár mindig hozzáteszem:legyen meg a Te akaratod), úgy kérek, hogy nekem jó legyen. Érted, kedves olvasó? Nem úgy kérek, hogy Istennek tetsző legyen, hanem úgy ahogy nekem tetszene...És rosszul esik, ha nem azt kapom meg amit kértem, vagy nem abban a formában.