Kábulatban teltek az elkövetkezendő napok, de az életösztön végül mégis felülkerekedett benne. Erőt vett magán, lezuhanyozott, elment a boltba, vett némi élelmet, szinte meg sem nézte, hogy mit tesz a kosárba. Hazaérve két kis szendvicset csinált, visszaült velük a fotelba, és kényszerítette magát, hogy gondolkodjon. Egyszerűen elveszettnek érezte magát. A nyelvet nem beszélte, munkája nem volt, a pesti lakásból származó bevételt befektette ebbe az átkozott lakásba. Két-három napra való pénze volt, nem több. Hazamenjen? Nem! Azt nem! Nem fog hazaállítani a dugába dőlt életével! Egyetlen reménysége a száz kilométerre lakó unokatestvére volt, a családjával. Vett egy vonatjegyet és elment hozzájuk. A drága lélek szeretettel fogadta, rögtön látta, hogy valami történt, baj van. 

Mara mindent elmesélt nekik. Száraz szemmel tette, a könnyeit már elsírta. Péter ismerte Zsombort, mi több, jó barátjának tartotta. Hihetetlen volt számára, hogy képes volt ezt tenni szeretett unokahúgával. Próbálta megnyugtatni Marát, biztosította arról, hogy számára mindig lesz hely náluk, mindig akad egy tányér étel. 

 Másnap aztán körbetelefonálta az ismerősöket, munkát keresett Marának, ami nem volt könnyű, hisz nyelvtudás nélkül senki nem alkalmazza szívesen az embert. De talált. Takarítást. Másnapra várta a család Marát, hogy bemutatkozzon. Sikerült kézzel-lábbal megegyezniük a bérben meg a feladatban. Minden erejével azon volt, hogy bebizonyítsa: jól tették, hogy megbíztak benne. Csak úgy ragyogott a nap végére a lakás. Idővel meg is lett az eredménye a szorgalmának. Ajánlották másoknak is. Több helyre járt, már meg tudott állni a saját lábán, elköltözött Péteréktől, kivett egy kis lakást a közeli városban. 

 Zsombort időközben a felesége újra elhagyta, kipakolta a cuccait a lakás elé. A férfi szaladt Péterékhez, hogy segítsenek visszaszerezni Mara bizalmát...De azt végleg elvesztette...Péterék egy-kettő megmutatták neki merre van a kijárat. Beköltözött a hajdani közös lakásba, a nő kérésére a foglalót, amit annak idején a pesti lakás árából finanszíroztak, nagy nehezen visszafizette. Annyi gerincesség nem volt benne, hogy ezt kérés nélkül megtegye. 

Mara mind jobban beszélte a nyelvet, éjjel nappal dolgozott, ahol megismerték azonnal megszerették, mind több munkája akadt. Már nem csak takarított, gyerekfelügyeletet is vállalt. A takarítás aztán lassan elmaradt, egész napját betöltötte a gyerek felvigyázás, éjjel pedig súlyos, halálos betegeket ápolt, az otthonukban. A lelke azonban nem akart gyógyulni, és ez kihatott a fizikai állapotára is. Rengeteget dohányzott, annyira lefogyott, hogy már csak árnyéka volt régi önmagának, a haja marokszámra hullott, mi több, az ép, egészséges fogai is sorra estek ki.

"Ez így nem mehet tovább. El kell döntenem, hogy élni vagy halni akarok"-gondolta mind gyakrabban. 

És döntött. Élni akar, csak azért is élni! 

Folytatása következik.

(A fenti írást a képzelet szülte. Bármiféle hasonlóság a valós életben esetleg megtörtént eseménnyel, vagy valós személyekkel való egyezés, pusztán a véletlen műve.)