Fiú: Szeretlek, édesem!

Lány: Szeretlek , kedvesem!

Fiú: Soha nem múlik a szerelmem!

Lány: Örökké szeretni foglak!

Fiú: Itt egy szál virág, neked hoztam!

Lány: Ó,nem kellett volna!

Fiú : De igen, megérdemled...

Pár év múlva.

Vőlegény: Édesem, ugye nem lesz nagy lagzink?

Menyasszony: Jajjj, kedvesem, csak egy pár ember!

Vőlegény: Akkor jó édesem. Mondd,szeretsz engem?

Menyasszony: Persze édesem, csak most a vendéglistát állítom össze.

Kicsi gonosz manók trappolnak

Fekete macskák nyávognak,

Vészjosló madarak vijjognak,

Belülről vájnak, harapnak...

Apró kis angyalok rebbenek,

Hófehér nyuszik ijednek,

Vidám kis rigók fütyennek,

Kivülről mutatják a szépet...

Kicsi kis manók, apró angyalok,

Nyávogó macskák, fehér nyuszikák,

Vészjosló madarak, vidám kis rigók,

Melyik az igazi, melyik a valóság?

Nem tudom magam sem,

Te sem testvérem,

Talányként itt lebeg:

Kik vagytok emberek?

Itt vagyok, szeretnek,

Megnőttem, nevelnek.

Szenvedek, értenek,

Emberként tisztelnek.

Rongy vagyok, csavarnak,

Föld vagyok, taposnak.

Hús vagyok, harapnak,

Fa vagyok, kivágnak!

Szeretnek, gyűlölnek

Kívánnak, megvetnek.

Kacagnak, nevetnek,

Gúnyolnak, ölelnek.

Ki vagyok? Mit tettem?

Embernek születtem...

Lassan leült az ütött-kopott ágy szélére. Hogyan történhetett ez meg vele? A tegnap este veszekedtek a párjával. Mint mindig, most is azon kaptak össze, hogy mennyi érzelmet nyújt a férfi és mennyit igényel az asszony. A férfi erősítette, hogy neki akkor is éreznie kellene, hogy mennyire szereti, ha nem mutatja ennek semmi jelét. Ez őrültség! Hisz hogyan érezze gesztusok nélkül? Hogyan, ha csak este az ágyban ér hozzá, akkor is csak határozott céllal, anélkül, hogy megkérdezné, milyen napja volt, hogy érzi magát.

Amikor reggel kinyitotta a szemét, nem tudta hol van. Aztán minden eszébe jutott. Emlékezett a bűzös leheletre, a mocskos kezekre, a durva hangra és a jeges félelemre. A rémület elszorította a torkát. Istenem, hogyan szabaduljon innen? Nehéz volt a feje, valószínű az ütéstől,  alig bírta felemelni. Körülnézett. Mocskos szobában volt, a falakon szakadt, zsírfoltos tapéta, egy kitört lábú szekrény, melynek az egyik ajtaját csak egy rozsdás sarokvas tartotta, piszkos ruhák hevertek egymás hegyén-hátán benne.

Add, Uram,  hogy legyek ostoba!
Add, hogy higgyem mit hazudnak!

Mert boldogok a lelki szegények,

Boldogok, hisz mindig remélnek!

Add, Uram, hogy legyek felszínes!

Add, hogy ne lássam a lényeget!

Mert boldogok a lelki szegények,

Hisz nem érzik meg a mélységet!

Add, Uram, hogy megtartsam hitem...

Add, hogy ne legyek felszínes...

Mert szétszaggat, fáj az igazság,

De nemesebb mint a hazugság!

És add, Uram, kérlek, add nekem,

Hogy ne legyen Benned kétségem!

Higgyem, hogy szép lesz a létem,

Hisz Te vagy ki vezeti léptem!

Hogy van ez emberek? Mondjátok el nekem!

Miért belémszerettek, most azért gyűlölnek!

Változzak meg, hogy tovább szeressen?

Ne legyek az kit vágyott ő epedve?

Formáljon át, legyek egy más ember?

Nem látom egészen, mi is az értelme...

Mi egykor erény volt hogyan lett nagy vétek?

Miért kell veszítsem az addigi értéket?

Kinek ez, mondd, kinek az érdeke?

Jó lenne végre, hogy így legyek szeretve...

Akarjon, vágyjon rám, fogadjon ilyennek!

Fogadjon s szeressen, ha igazán kellek!

Amikor a hullámok ellepik a fejed,

Amikor úgy érzed fuldoklik a lelked,

Amikor bánat lepi el a szíved,

S a kiutat sehogy sem leled,

Akkor kell megmutasd mindenkinek,

Mily erős benned a szeretet,

Erős és mélyről is felemel,

Büszkén tarthatod majd a fejed,

Hogy nem pusztult el a jellemed!

Mosolyogj arra ki ellened vétett,

S mondd neki azt, hogy szereted!

De vigyázz, mert ha nem így érzed,

Feléd fordul ismét a gyülőlet!

Feléd fordul, s elpusztít végleg,

Letaszít a feneketlen mélybe!

Csúnya fellegeket kerget a szél, szitál az eső, az ember bőre alá bújik a nedvesség. Kihaltak az utcák, a főtér is, csak elvétve lehet egy-egy embert látni. Az emberek fázosan, kissé meggörnyedve haladnak, csak motyogva köszönnek egymásnak, szinte érteni sem lehet amit mondanak...Az öreg nénikének bizonyára muszáj volt kimozdulnia, talán egy liter tejre van szüksége csak, de nem volt ki eljöjjön helyette. Fekete vállkendője a fején van, mint egy varjú, olyan, ahogy a vállára omlik  a rojtokkal, és kissé meggörnyed, mintha súlya lenne a horgolt anyagnak.

Hétfő reggel egy kicsit minden más. Én szeretem a hétfő reggeleket. Akkor is szerettem amikor hajnalban kellett kelni, vagy amikor éjszakai műszak ból bandukoltam haza. Most is szeretem, amikor szinte azt mondhatom, hogy ugyanolyan nap mint a többi, legalábbis a munkám szempontjából.

Hétfő reggel elindul egy új hét. Ezzel azt hiszem nem mondtam újat. de figyeljétek meg: ilyenkor minden elölről kezdődik. Hiába minden ugyanaz...a hangulat más. A hétvégi pihenés, kertgondozás, főzőcske vagy lustálkodás után, mindenki elkezdi tenni a dolgát.

Azon a nyáron Régenben volt két hetet, egy addig számára ismeretlen rokonnál és családjánál. Volt egy vele egyidős kislány is ott, így elég jól eltelt. Emlékszik, életében először látott olyant, hogy valakinek igazi úszómedencéje van. Persze tévében látott már, de az más...ebben ő is fűrödhetett. Felejteni vitték oda. Meg is tettek mindent, persze sikertelenül. Jóravaló emberek voltak, de azóta sem tartják a kapcsolatot. Nemrégen hallotta, hogy az egykori kislány most halt meg egy-két éve.

Vadonban bolyongok,
Sötétben kínlódok.
Picinyke vad vagyok,
Aprócska, elhagyott.

Szilánk a levegő,
Sebzett tőle a tüdő.
Kiköpni nem lehet,
Ellepi a szívet!

Ellepi rozsdával,
Befedi dudvával,
Sebekben vájkálva
Rángatja, szaggatja!

Senki vagyok,
Gyenge szellem,
Sebzett, tépett
Lélektelen...

Keressétek! Kutassátok!
Hova lett a barátotok?
Meggyilkolták? Kiirtották?
Szívét , lelkét szétszaggatták...

Ne keresd már,eltűnt végleg.
Eljött a nyár,éld a léted...
Ne emlékezz,megfertőzhet.
Ne sirasd meg, beléd éghet....

Milyen érdekes. A világ megy tovább, az emberek élnek tovább, elmennek iskolába a gyerekek, dolgozni a felnőttek, vásárolnak, főznek, esznek, isznak, mintha mi sem történt volna! Miért ilyen érzéketlen a világ? Hát nem látják, hogy semmi nem ugyanaz? Nem látják, hogy leszakadt az ég, beomlott a föld, hogy elsötétült a nap? Az a lány is, ott az utca másik oldalán, milyen önfeledten, boldogan kacag! Jajjj, de fáj...Istenem, de nagyon fáj...

  Fekete holmikat kapott.

Ez biztosan nem vele történik...Ez csak egy rossz álom, fel kell ébrednie. Az egész akkor kezdődött amikor Anya újra rohamot kapott. Szörnyű volt látni amint levegő után kapkodik, és még úgyis mosolyogni próbál. Apa őt küldte le mentőt hívni. Új lakótelepen laktak, a lakásokban még nem volt a telefon beszerelve, ezért fülkét kellett keresni. Az utca végén volt egy, de az nem működött. Ahogy csak bírta , szedte a lábait, rohant a másik utcába, tudta, hogy ott is van a sarkon egy fülke.

Reggel arra ébredt, hogy a pici ablakon beszökött egy napsugár. A boldogság sugara utat talált hozzá. Még a fülében csengett amit a juhász mondott: "Ne félj..." Felkelt. Ellágyulva látta, hogy az egyetlen öreg szék karfáján női ruhák vannak előkészítve. Két blúz, két szoknya. Régimódi, falusi ruhaneműk. Azt látta, hogy nagy rá, de nem számított. A csipkés blúz még így, lötyögve is jól állt rajta. A szoknyát összefogta egy biztósító tűvel, amit a repedezett tükör mellett talált.

Sokáig ült ott, kintről hallotta a férfihangok duruzsolását. Megismerte köztük az ő hangját...Mintha mindig ismerte volna, olyan közel érezte magához mint még soha senkit. Felállt, lesimította a ruháját és körülnézett. A sarokban ott állt egy tál, mellette friss vízzel tele kannák. Nem vette észre mikor hozta be a férfi, talán elbóbiskolt közben.

 Kikukkantott az ablakon. Elég messze voltak ahhoz, hogy ha ügyes , akkor meg tud gyorsan mosakodni. Gyorsan kiöntötte a vízet az egyik kannából, ledobta a ruháját, és elkezdett a jéghideg vízzel mosakodni.Kissé rosszul esett az izzadt ruhájába visszabújnia, de nem hozott magával semmi mást.

Hosszú út állt mögötte. Amióta eljött csak az a kis krumpli volt a gyomrában amit akkor evett éppen amikor történt a dolog...Soha nem hitte volna, hogy egyszer tényleg megteszi. Egyszer tényleg feláll, azt mondja elég volt, és elindul. El, ki a nagyvilágba , mindegy hova , csak el innen. Érdekes az ember működése. Hiába van nagy lelki bánat, hiába érzi, hogy számára szinte vége a világnak, attól még megéhezik, megszomjazik, előjönnek a hétköznapi szükségletei.

Békesség Istentől testvéreim!

  Mivel Glückstadt nem tudta, hogy van itt egy Tündi-Bündi, hát bemutatkoztam... Na,nem szándékos volt, arról biztosíthatlak, nyájas olvasó...

  Történt, hogy ma éjszaka sem aludtam többet mint két óra , de ez azt hiszem már számotokra sem újság. Fél négytől fél hatig viszont keményen húztam a lóbőrt. Jól indult a nap, szeretett urammal beszélgettem hajnalok hajnalán, virtuálisan. Biztosítottuk egymást hű szerelmünkről, majd mindketten elkezdtük napi teendőinket.

Világszenzáció látott napvilágot a tegnapi nap folyamán, ám sem a Blikk, sem a Rtl-klub, sem a Tv2 nem számolt be róla, holott a magyarság ügyét régen látott módon ragyogja be ez az új remekbe szabott régészeti felfedezés. A világ legrégebbi ismert piramisáról tudniillik most már 100%-os bizonyossággal kijelenthetjük, hogy a hun-magyarok, azaz elődeink, a mag (tudás) urai építették. A hüledezéskeltő hír röviden ismertetve a következő: a szénizotópos mérések alapján 34.000 évesre saccolt híres boszniai Nap Piramisban székely-magyar rovásírással íródott feliratokat találtak a szláv kutatók, s már egyértelműen azonosítottak húsz rovásbetűt is, melyek egy az egyben megegyeznek a manapság általunk is ismert székely-magyar ABC jeleinek vonásaival.

Amikor én még kissrác voltam....Emlékeztek erre a dalra? Amikor mi még kissrácok voltunk minden más volt....Ami nem baj, mert a világ változik, hála Istennek! Mégis, milyen jó visszaemlékezni a gyerekkorunkra! Mennyivel zöldebb volt a fű, mennyivel nagyobbak a fák! Akár órákig el tudtunk játszani egy-egy aprósággal. Élénken él az emlékezetmben amint az útilapuból "flekkent" sütöttünk, a homok volt rajta a bors, a téglapor a paprika... Vagy amikor a blokk előtt két nagy fa közé kötelet húztunk ki, egy rosszabb plédet vetettünk át rajta, a sarkait kihúztuk, és odaszögeztük a földhöz, az volt a mi sátrunk :))) Azon versenyeztünk, hogy ki tud több katibogarat összefogni, ők lettek aztán a játszótársaink...Amíg meg nem unták, mert aztán elrepültek...Volt katibogár-anyuka, apuka és gyerek...Attól függően hány pötty volt a hátunkon...Mert ugye azt tudjátok, hogy minél idősebb egy katibogár, annál több pöttye van?:)))

Bizonyára írtam már, szép volt a gyerekkorunk...Mindent megkaptunk a szüleinktől.

Kedves barátaim! Létrehoztam egy közös csevegőt a skypeon! Aki  ráérő idejében szívesen csevegne , írjon nekem privát üzenetet a facebookon vagy az iwiwen, megadom a címet és máris csatlakozhat a chatre!(Akinek egyiken sem vagyok ismerőse,ide is írhat)

Szeretettel  várunk mindenkit :)))Gyertek,legyünk egy helyen :)))

Anyák Napja