Ez biztosan nem vele történik...Ez csak egy rossz álom, fel kell ébrednie. Az egész akkor kezdődött amikor Anya újra rohamot kapott. Szörnyű volt látni amint levegő után kapkodik, és még úgyis mosolyogni próbál. Apa őt küldte le mentőt hívni. Új lakótelepen laktak, a lakásokban még nem volt a telefon beszerelve, ezért fülkét kellett keresni. Az utca végén volt egy, de az nem működött. Ahogy csak bírta , szedte a lábait, rohant a másik utcába, tudta, hogy ott is van a sarkon egy fülke. Már szúrt a mellkasa az erőltetett rohanástól mikor odaért. Felkapta a kagylót, tárcsázott. Ekkor egy szutykos kis gyerekkéz nyúlt be az ablak helyén tátongó lyukon, és lenyomta a telefon villáját. Ijedten nézett oda, egy rongyos gyerekcsoport egyik tagja vigyorgott rá. Újra tárcsázott. A jelenet megismétlődött. Kétségbeesetten próbálta elmondani, hogy mentő kell, mert Anya megfullad, de nem tudott a sírástól beszélni...Ők meg csak kacagtak, önfeledten, kissé gonoszan...Végre az a szó, hogy mentő kibukott belőle...Mint akiket leforráztak hátráltak el a fiúk. Megérthették, hogy nagy a baj.

 Anyát hordágyon vitték le az emeletről. Mikor már majdnem betették a mentőbe ő lerohant, még egyszer meg akarta ölelni, megcsókolni. Tudta, hogy utoljára látja. Nem, nem tudta...csak érezte. Másnap Apa szólt, hogy öltözzön, nem mehet ma iskolába, Nanóhoz mennek, Hankát , a kishúgát is készítse. Nanóhoz...ez már gyanús volt. Nagymama testvére volt Nanó,és csak akkor látogatták meg nagy néha, ha fenn jártak az állatkertben. Útba esett, ezért ilyenkor beugrottak. Nem szeretett Nanóéknál lenni, valami megmagyarázhatatlan hidegség bújkált a két öregben. Soha nem volt gyerekük, ezt tudta. Nanó kedveskedett mindig valami édességgel, nyáron a gyümölcsösbe is bemehettek, de ellenségesség volt a szemében valahányszor gyerekre nézett.

 Valami  megváltozott Nanóéknál. Az öregasszony szemei kisírtak voltak, és kedves volt. Enni adott nekik. Aztán ültek és vártak. Nem tudta mire, de azt tudta, hogy valami borzasztó történt. Hanka nyűgös kezdett lenni, két évesen még aludt délutánonként. Kissé megkönnyebülve, hogy van mit csináljon, felpattant a székről és megkérdezte hova fektetheti le a kicsi lányt. Nanó az ócska heverő felé intett,majd hangosan sóhajtozva felállt és odadobott egy szúros plédet a láda tetejéről. Hanka szorosan odabújt mellé, két kis vékony karjával átölelte a nyakát. "Tejka"-suttogta, és nagyot mosolygott. Tejka...mindig így szólította,nem tudta még az r betűt kiejteni.

  Ő is elszundított, jó volt érezni Hanka kis karjait, hallgatni egyenletes szuszogását. Eszébe jutott, eddig hányszor figyelte Anyát mikor belealudt a tévézésbe, hogy vajon lélegzik még? Mindig attól félt, hogy már nem szuszog...Olyankor valamit kitalált, mondjuk, hogy szomjas, és jó hangosan kért vízet...És nagyon megkönnyebbült mikor Anya megmozdult a hangjára.

Nanó hangjára ébredt. Valakivel kiabált. " Nem érti? Menjen innen! Van nekem azt hiszi koldusokra pénzem? Sze nekem is itt van a két kicsi árva ! Takarodjon, ha mondom! "

Most már tudta...ők az árvák....Anya nem élte túl ezt a rohamot...Anya nincs már...Haragot érzett Anya iránt. Hogy merészeli itt hagyni őket? Gréta már nagy, Hanka még kicsi....de mi lesz vele? Jajjj, mi lesz vele?

Aztán a harag elmúlt. Maradt a helyében a feneketlen fájdalom, ami üressé tette, kiszárította, nem engedte sírni.

 Mimi, Gréta és Apa együtt érkeztek meg Nanóhoz. Mimi Anya nővére volt. Mindnyájuk szeme kisírt volt. Leültették a verandán és elmondták neki, hogy Anya meghalt. Mai napig, pedig már felnőtt, nem mondta el nekik, hogy ő akkor már tudta. Végighallgatta őket. Aztán még, még mindig száraz szemmel, felállt és lement a kertbe. Hallotta amint Mimi utána szól: " Sírj, Terka! Miért nem sírsz? Sírj, szabad sírni!!" De ő csak ment, le a kertbe. Nem akart senkivel beszélni....

(Folytatása következik)