Lassan leült az ütött-kopott ágy szélére. Hogyan történhetett ez meg vele? A tegnap este veszekedtek a párjával. Mint mindig, most is azon kaptak össze, hogy mennyi érzelmet nyújt a férfi és mennyit igényel az asszony. A férfi erősítette, hogy neki akkor is éreznie kellene, hogy mennyire szereti, ha nem mutatja ennek semmi jelét. Ez őrültség! Hisz hogyan érezze gesztusok nélkül? Hogyan, ha csak este az ágyban ér hozzá, akkor is csak határozott céllal, anélkül, hogy megkérdezné, milyen napja volt, hogy érzi magát. Ezek után nem csoda, ha használati tárgynak érzi magát...

Dühösen kapta fel a szék karfájáról a kabátját, és kirohant az éjszakába. Úgy érezte, megfullad, ha benn kell maradnia. Nem emlékszik merre és mennyit kóborolt céltalanul, lehajtott fejjel, mélységes szomorúsággal a szívében. Kereste a megoldást, a szavakat, amivel meg tudja értetni magát azzal az emberrel akit élete párjának választott. És már nem talált ilyen szavakat...Azt érezte, hogy már minden módon elmondta, és mégis süket fülekre talált. Lassan rádöbbent, hogy talán így nincs is értelme. Hiába szereti ő tiszta szívvel a férfit, az semmibe veszi. Talán még szereti, valahol mélyen maradt egy morzsányi érzelem, de ez már nem az ami volt. Nem mond neki szépeket, nem veszi észre, ha csinos, azt sem, ha szomorú.

 Hirtelen megérezte, hogy követik. Hideg borzongás futott végig a hátán. Megfordult. Akkor látta meg az elrablóját. Megszaporázta a lépteit, befordult az első utcasarkon. Hallotta amint a másik is gyorsabb iramra vált.Szúrást érzett a mellkasában, és most már szaladni kezdett. Hamar utólérte. Egy erős, kemény ütést érzett a fején, aztán ellepte a jótékony sötétség. És most itt ül ebben az áporodott levegőjű szobában, és nincs menekvés... Lassan a tudatáig hatolt, hogy egy ideje valamit hall. Halk nyöszörgés volt, annyira halk, hogy szinte alig lehetett érzékelni. Figyelni kezdett, megpróbálta behatárolni honnan jön a hang. a szoba egy sötét sarkában egy ajtót látott, amit eddig nem vett észre. Óvatosan lépkedve közelítette meg. Résnyire nyitva volt. Hirtelen mozdulattal belökte és a lélegzete is elállt. Egy kis helyiségbe jutott, ami valamikor apró fürdőszoba lehetett. Itt is mindent betakart a kosz. A ragacsos, piszkos földön egy kislány, olyan tizenhárom-tizennégy éves forma, feküdt. Szakadt, mocskos blúz volt rajta, ugyan ilyen állapotú farmernadrág.

Keze,lába összekötözve, szája betömve. Gyorsan lehajolt, kivette a szájából a mocskos rongydarabot és eloldozta. A lány ijedt szemekkel nézte, mégis bizakodva.

-Ki vagy? Hogy kerülsz ide?-rázta meg gyöngéden a vállait a kislánynak.

-Elraboltak-hüppögte az, alig érthetően- a játszótérről mentem haza, amikor valaki leütött. Nem tudom mikor történt, nem tudom ki volt az, itt fekszem azóta amióta magamhoz tértem.

- Jól van, már itt vagyok én is, ne félj, én megvédelek.-ölelte magához a remegő kis testet.

Lázasan törte a fejét, hogy hogyan szabadulhatnának ki ebből a pokolból. A lányt lefektette, vacogott szegény a hideg kövön eltöltött órák, ki tudja, talán napok után. Odament az ajtóhoz, lenyomta a kilincset, ellenőrizni akarta mennire erős. Masszív, kemény ajtó volt, az a fajta amit, ha nincs kulcsra zárva is nehéz nyitni-csukni. A kislány tágranyílt , reménykedő szemekkel nézte az ágyból. Most már úgy érezte, hogy kettejükért felelős, muszáj valamit kitalálnia.

Lépteket hallott az ajtó mögül. Visszaszaladt az ágyhoz, bebújt a bűzös takaró alá, próbálta eltakarni a kislányt. Lassan nyitotta az ajtót a férfi, mint aki settenkedik. Mikor meglátta, hogy nyitva van a nő szeme, széles, gonosz vigyor terült el borostás arcán.

-Nocsak, nocsak, nem tudsz aludni?-érezni lehetett a hnagján, hogy részeg,- na, majd mindjárt lesz társaságod, majd mindjárt elszórakozhatsz valakivel.

Durván felröhögve elindult a kis fürdő felé. Aztán elbődült mint egy bika:

-Micsodaaa!!??? Hol a lány? Add elő, te szuka!- már az ágynál volt és teljes erejéből ütni kezdte ahol érte- Beszélj!! Hol van? Hova dugtad? Hova???????

(folytatása következik)