Erdélyi barátaim

Erdélyi barátaim hírei - 2011. november

Vásárhelyen divat még a kézcsók...

13 éve | Lakó Péterfi Tünde | 1 hozzászólás

Emlékszem mennyire természetes volt egykor, hogy az urak kezet csókoltak a hölgyeknek...Bizony sokszor még akkor is, ha baráti viszony volt köztük, a férfi sokszor így köszönt: kezedet csókolom. A szót tett követte. Szép gesztusnak tartom. Kifejezi a férfi hódolatát. Mert ugyebár egyenjogúság ide-oda, nekünk, hölgyeknek eszünkbe kell juttatni, hogy a szebbik nemhez tartozunk. Nem vagyunk egyformák, vannak köztünk csúnyácskák, szépecskék, butuskák, okosak...De egy biztos: ha szépnek látnak minket, és ezt éreztetik is velünk, akkor ki is sugározzuk ezt a külvilág felé, mint a tükör a nap sugarát.

Utolsó hozzászólás

Dezső János üzente 13 éve

Remek jegyzet és őszintén szólva : fiúk megszívlelendő !!!

Tovább

Régi idők helyszínei, avagy megváltozott-e a város?

13 éve | Lakó Péterfi Tünde | 4 hozzászólás

Engedd meg nyájas olvasó, hogy egyes szám első személyben folytassam az élményeim. Magam sem tudom miért nem így kezdtem.

Ebben a részben szeretnék egy pár szót ejteni azokról a helyszínekről amik megváltoztak, így vagy úgy, és azokról is szeretnék képet adni amik megmaradtak. Mielőtt hazajöttem volna sokan intettek: ne tápláljak nagy reményeket, mert Marosvásárhely már nem az a város amit húsz évvel ezelőtt itthagytam. Meg kell mondanom, valamilyen szempontból igazuk volt.

Utolsó hozzászólás

Huszár Lajos üzente 13 éve

Nagyon frappánsan fogalmaztad meg :'' helyidegen népek szokásai...veszélyeztetik....hagyományainkat.'' Köszönet !
Nos ezért szükségesek, ilyen és hasonló írások, hogy a láng égve maradjon...

Előzmény

Tovább

Régi idők helyszínei

13 éve | Lakó Péterfi Tünde | 1 hozzászólás

Jött, ment, dolgozott és nem látott. Pedig nagyon várta, hogy itt legyen. Aztán egy nap kinyitotta a szemét. Eddig taxival járt, most hirtelen fontosnak érezte, hogy gyalogosan tegye meg az utat. Estére nagyon elfáradt, sajogtak az izmai, sok kilométert legyalogolt, de megérte.

Ott, azon a játszótéren játszott gyerekként. Te jó ég, milyen régen volt, most mégis milyen közelinek tűnt! Bement a térre. A csúzda még ugyanaz a kőcsúzda volt mint gyerekkorában. Csak kissebb lett...Legalábbis úgy rémlett...a kő erősen kikopott ahogy a sok gyerek lecsúszott rajta, hosszú éveken át.