Akkor látta legutóbb amikor szakítottak, mert a fiú elhagyta az országot. Kérlelte, hogy menjen ő is vele, de ezt nem tehette meg a szüleivel. Hatalmas szerelem volt az övék. Ennyire azóta sem szeretett senkit. Még a lélegzetét is, a legapróbb porcikáját is szerette. Nem látott benne hibát. Szinte belepusztult az elválásba. Aztán tudatosan elnyomta az érzést magában, a mai napig azt gondolta, hogy túl van rajta. Megismerkedett a férjével, kedves, szelíd fiú volt. Kevés ideig jártak együtt, hamar megülték a lagzit. 

 Nem tartott sokáig a házasságuk. A kedves szelídségről kiderült, hogy igazából gyáva, felelőtlen gondolkodás módot takar. Hamar észrevette, hogy lusta is, nem szeret dolgozni. Talán ez ellen tiltakozott a szervezete, amikor egymás után többször is elvetélt. Tudat alatt érezte, hogy ilyen embernek nem szülhet gyereket. Pedig nagyon szeretett volna egy pihe-puha kisbabát, minden adottsága megvolt ahhoz, hogy jó anya váljon belőle. Aztán összeszedte minden erejét és kilépett a házasságból. A férfi nem értette, nem érezte miért. Lezárta életének ezt a részét. 

 Váratlanul bukkant fel újra Ő. Megférfiasodott, és ez még vonzóbbá tette. Elemi erővel törtek fel az érzelmek, mintha nem is léteztek volna a közben eltelt évek. Ekkor derült ki számára, hogy a tudatában elnyomhatta ugyan, de elevenen élnek az érzelmei. Hevesen udvarolt a férfi, nem számított a távolság, ha látni kívánta repülőre ült és már Budapesten is termett. Szerenáddal vallott szerelmet, rózsacsokrok tömkelegét küldette haza és a munkahelyére. A kolleganők kissé irigykedve figyelték amint kivirul a szerelemtől. 

 És újra kérlelte: menjen vele, Franciaország csak rájuk vár, ott boldogak lesznek, győzzék le a távolságot, nem engedi el többé maga mellől, egyszer már megtette, de ezt a hibát nam követi el újra. Mara nem tudott dönteni. Félt feladni a pesti életét, a biztos megélhetését, no meg a nyelvet sem beszélte. Barátnői naponta ostromolták, hogy nem lehet az ember ennyire megfontolt a szerelemben, ne hagyja ismét kicsúszni a kezei közül a boldogságot. Éjszakákon át töprengett, hogy mitévő legyen. A szüleit már így is elhagyta, igaz, Franciaország messzebb van Erdélytől mint Magyarország. 

Aztán döntött: érett, felnőtt nő, szerelmes, ráadásul élete nagy szerelmébe, aki újra rátalált. Ez nem lehet véletlen! Igent mondott. Elkezdte felszámolni a pesti kis életét. A férfi majd kiugrott örömében a bőréből. "Meglásd, boldoggá teszlek, meglásd, irigylésre méltó életünk lesz..."

(folytatása következik)