Álmában is hallotta a dudát. Akkor is érzékelte: hat óra. A hét órás dudálásnál már ébren volt, a kávéját szürcsölte. Hozzátartozott a reggeli szertartáshoz a mély, az egész városon átívelő hang, legalább annyira mint a tej a kávéhoz, a rádió gombjának lenyomása, a tükörkép megvizsgálása, a viseletes pongyola még viseletesebb övének a megkötése... Hideg időben tisztábban hallatszott, melegben kissé fojtottan. "Na, fúj a gyár". Ezt a mondatot minden reggel kimondta. Félhangosan. Ez az a mondat, ami biztosan minden házban, lakásban elhangzott a városban, legalább hetente egyszer. Évekig ahhoz igazították az órát. Az ember szeme ösztönszerűen az óralapra rebbent, nyugtázva, hogy pontosan jár vagy sem. Gyermekkorában még több gyár dudált. A kombináton kivül a bőrgyár, a cukorgyár és igen, a számológépgyár is. Ezt sokan vitatják, de biztosan tudja, hogy igaz. Szép volt az a nap, ezért emlékszik pontosan rá. A nyári vakáció első napjaiban apa magával vitte dolgozni. Apa megtehette. Nagyra becsülték szakértelmét, munkásságát, késhetett is, hamarabb elmehetett, semmiért nem szóltak neki. Emlékszik, egészen tisztán emlékszik a műhely illatára. Vaspor, gépzsír, cigaretta, kávé és reggeliben egy kis pálinkaszag keveredett. Bizony, pálinka. Akkoriban sok minden volt, ami ma már el sem képzelhető. Pálinkát mértek a gyárban reggeliben. Persze nem volt ez törvényes akkor sem, de nyílt titokként kezelték. Az elején csak a faluról ingázók hozták a házipálinkát, aztán üzletté nőtte ki magát, s a városiak is hordták a vodkát, a gyenge konyakot. Aznap mikor apa magával vitte, nem késtek el. Abban a pillantaban fújt a gyár, mikor beléptek a kapun. Friss reggel volt, kissé még hideg is, kötött szvetter volt a rövidujjú inge felett. Érdekes, arra a szvetterre is mennyire emlékszik. Finom pihéktől volt bolyhos, de bármennyire is finomak voltak, mégis szúrtak, viszketett a bőre alatta. A gyár az erdő szélére épült. A várostáblát is el kellett hagyni, és három helyről lehetett megközelíteni. Az egyik egy végtelen hosszú lépcső, amit nem lehetett egy szuszra megmászni. A másik egy betonozott út, ott inkább a buszok, autók jártak, és végül a legnépszerűbb: az ösvény. Egy kacskaringós, módszeresen kitaposott ösvény a domboldalon. Az ösvényt használták a legtöbben. Reggel és délben megtelt a felfele baktató munkásokkal. Azóta elegáns villák épültek oda... Metropolisz övezet lett... Nyoma sincs az ösvénynek.  Kettőkor is fújt a gyár. Apa szólt: na, kisasszony, letelt az idő, tedd le te is a munkát ( az esztergagépen dolgozhatott, nagyon szerette). Kifelé menet apa tökmagot vett neki a nénitől az erdőszélen, magának napraforgót. Szép volt...és fújt a számológépgyár, ebben egészen biztos a mai napig. Szegény apa azóta az égi esztergapad mellett ül, ott fújja a filtrus kárpáci csípős füstjét. És már nem fúj a gyár... Egyik se. A kisebbek már régen bezártak, az épületek roskadoznak, mint egy-egy kísértetjárta szürke otromba kastélytorony mered a kéményük az égre. Csak a kombinát maradt.  Aminek a hatalmas kéményei sárga füstöt okádnak, mintha maga az ördög laboratoriuma lenne a monstrum. Talán az is. Mérgezi a várost, köpi az ammóniát, sokszor megáll a levegőben, sárga ködként, amit a kénköves pokolból küldenek... A közelmúltig még dudált a kombinát. Most elhallgatott. Nem azért mert többé nem gyártja a mérget, nem azért mert megszelídült volna a sátán... Továbbra is gonosz vigyorral ontja a sárga füstöt, de most már csendben. Külföldi befektetőké lett a kombinát, terjedt el a városban a hír. Az emberben felébred a vágy: lerombolni kellene... Eltiporni, legyőzni. De aztán apró porszemnek érzi magát mikor elhalad mellette, és érzi: nem tehet semmit, szívnia kell a mérget magába, elfogadni az elfogadhatatlant, hogy szeretett városát megfojtja a méreg. Pár éve a fákat is írtani kezdték. A régi, öreg, ám egészséges fákat. Az ember azt érzi, hogy gyilkosok kezébe került, akik módszeresen gyilkolják a várost. Míg csupa beton, csupa szürke kő lesz, és ha árnyékot szeretnél behúzodsz egy légkondicionált "mall"-ba... 

 Már nem hallja a dudát. Valami hiányzik a reggelek szertartásából. Az óra pontosságát a számítógép képernyőjén jelzett idővel egyezteti. Talán többé sohasem mondhatja ki félhangosan: "Na, fúj a gyár"...