Tizenkét éves kislány volt, amikor elveszítette az Édesanyját. Nyakigláb, suta kiskamasz, már nem kisgyerek, de még nem is nagylány. Az érzések kavarogtak benne, a világ egy részét csak most vette észre. Szüksége lett volna egy irányító lélekre. Akkor is ködös, nyálkás idő volt, az ember csak akkor vette észre, hogy valami vagy valaki ott van, mikor a közvetlen közelébe ért. A Maros partja még nem volt kiépülve, a töltésen ilyenkor sáros lett a cipő. Egy magányos ló feje bukkant elő közvetlenül mellette. Kísértetiesnek hatott a jelenet, a test még hosszú másodpercekig rejtve maradt, fokozatosan jelent meg a gebévé soványodott állat, mintha abban a pillanatban született volna a kásaszerű vajúdásból. Seprűs, mélybarna okos ló-szemek csodálkoztak a kislányra. Még tűz égett a szemekben, bár a lábai alig-alig tartották a roskadt alakot. Csimbókokban lógott a sár a sörényén, farkán. Hirtelen durva pokróc lendült a ló hátára, az összerezzent, a lány szintén. Barna bőrű siheder kacagott rájuk:

- Egyformán néztek, te is a kanca is. Ne féljetek, nem bántalak.- szólalt meg, és meleg mosoly öntötte el cigány-arcát. 

- A te lovad?- tért magához az első ijedtségből a lány.

-Most már igen. Egész nap kerestem, a szomszéd gazda hozta ki ide, tudta, hogy már nincs ereje visszamenni. Kegyetlenül bánik a lovaival... Éhesen, szomjasan szolgálta a gazdáját sokszor, s most, hogy nem bírja már, elcsapta- elsötétült a haragtól az arca. - Na, gyere, gyere, hazaviszlek, rendbe teszlek, enni is kapsz- lágyult el a kissé még mutáló hangja, ahogy biztatta az állatot.

A kislány fázósan húzta össze magán a kabátját, szomorú tekintettel figyelve a jelentet. Hirtelen gondolt egyet, és bátortalanul megkérdezte:

- Messze laktok? Elmehetnék veletek?

- Persze- lepődött meg egy kissé a fiú- akkor gyerünk.

A ló nyakába hurkolta gyöngéden a kötelet amit magával hozott, s elindult. 

A hídon átérve még bandukoltak egy darabig szótlanul. Kicsi házikó bukkant elő váratlanul a ködből. Sáros udvarán egy harcias kutya ugatott, de a fiú halk vezényszavára visszasomfordált a házába. A házikó kis kéményén kiömlő vastag füst elvegyült a sűrű köddel. Kidőlt falú istállószerűség állt a ház hátsó részének támaszkodva. Először oda mentek, a suhanc beszaladt a házba, s pár perc múlva szakértő kezekkel kezdte a lovat csutakolni a langyos vizzel, s egy darab érdes ronggyal. Szó nem hangzott közöttük, csak néha dünnyögött a fiú megnyugtató szavakat  az állat fülébe. Enni adott neki, majd mikor ezzel is végzett, kivillantva hófehér fogait, megszólalt:

- Tisztelje meg, nagyságos kisasszony szerény hajlékunkat!- s egy eltúlzott mozdulattal invitálva intett a házikó felé.

Valahogy fura ez a fiú, gondolta a kislány magában. Egyáltalán nem úgy beszél, ahogy a cigányok szoktak, semmi cigányos nincs benne, csak a külseje. Követte a házba,  s amint belépett megdöbbenve állt meg. Számára elképzelhetetlen szegénység uralkodott a viskóban, de elsöprő volt az otthon meleg légköre. Öreg cigány, hatalmas bajusszal ült békésen az alacsony kályha mellett, egy kissámlin, szájában kialudt pipa lógott. Kosár volt a lába között, kukoricát morzsolt egy tüskés, bőrszíjas szerszámmal.  Vastag derekú fiatalabb asszony súrolta a kormot a zománcos lábasakról, a nedves rongydarabot időnként egy hamuval teli cserépbe mártva. Füstös szaga volt mindennek, de nem kellemetlenül. Kissé elhízott, tarka macska dorombolt mellette. Felnéztek, amikor beléptek az ajtón a gyerekek. Az asszony gyors mozdulatokkal törölte meg kivörösödött kezét, egy tiszta ronggyal kettőt-hármat csapott a kopott karosszék párnájára, s a fiúéhoz megszólalásig hasonló mosollyal az arcán köszönt, s hellyel kínálta a lányt. Az öreg nem hagyta abba a morzsolást, úgy kérdezte:

-Megvan, fiam?

-Igen, Nagyapó, már lecsutakoltam és ennie adtam.

- No, akkor te is egyél, s adj a léánykának is, ha már itt van.

A lány leült a felkínált székre, és elmerengett. Nem akarok innen elmenni. Itt olyan jó, itt olyan ... otthon vagyok. Tekintete találkozott a fiúéval, s úgy érezte a jövő ígérete lobog benne. Csak nézte, nézte ezt a sötét szembogarat, és nem tudott elszakadni tőle, mind jobban belemerült...