Szeretnénk szeretni, szeretve lenni...És ezért sokmindent megteszünk, hisz bűnős emberek vagyunk. Leragadunk dolgoknál, járunk a mindennapi taposómalomban...És vágyakozunk, földi hívságokra, és szenvedünk, hordjuk a keresztünk...Nincs bátorságunk egészen átadni magunk az Ő kezébe, hogy hordozza a sorsunk, pedig tudván tudjuk: boldogok lehetnénk. Isten furcsa teremtményei vagyunk mi, gyarló emberek. Tudjuk, hogy szeret minket Jézus...Tudjuk, hogy az Ő szeretete olyan hatalmas, olyan mindent elsöprő...olyan megbocsátó...De nekünk nem elég.

  Csurom vizesen riadt fel álmából, könnyű hálóinge teljesen rátapadt szánalmasan sovány testére. Érezte, hogy fel kell kelnie, meg kell mozdulnia, különben soha többé nem tudja majd megtenni ezeket az egyszerű, mégis számára oly nehéz mozdulatokat. Szakadozó lélegzettel felemelkedett. Előbb csak ülő helyzetbe tornázta magát, óvatosan, félve a jól ismert szédülés, rosszullét jelentkezésétől. Jó pár perc múlva még mindig feszülten figyelte  a testét.

Huszonkét éve...Hihetetlen. A marosvásárhelyi Elektromaros vállalat Számológépgyárában dolgoztam akkoriban. Már napok óta feszült volt a hangulat a magyarok és románok között, de még szóba álltunk egymással. Aztán elterjedt a hír: agyonütötték Sütő Andrást. Később kiderült: "csak" a szemét verték ki...Békésen tüntettünk, mintegy kifejezve szolidaritásunkat nagy írónkkal szemben, időnként skandáltunk is, követelve az anyanyelvi oktatás megteremtését, kérve, hogy az akkori elnök jelenjen meg körünkben, biztosítsa számunkra ezt.

Sose felejtem el. Álltam a márciusi napsütésben az alföldi kis falucska főterén, amelynek immár tizennyolc  éve voltunk lakói. Láttam az újonnan felavatott emlékművet a falatnyi parkocskában, mely fából készült, de nem is ez volt a lényeg számomra benne. Hanem az, hogy kimondottan képviselve volt Erdély is a szoborcsoportban.

 Eszembe jutott a sok megaláztatás, melyben részünk volt a tizennyolc év alatt. Hogy mikor megérkeztünk, és beköltöztünk egy szobás kis kényszerlakásunkba, hányan súgtak össze a hátunk mögött: románok.

Helyszín: marosvásárhelyi sürgősségi osztály, azon belül is a SMURD részlege. Szörnyű gyomorgörcsök gyötörtek, előtte való este már itt lett volna a helyem, de "jó" szokásom szerint, csak akkor megyek orvoshoz, ha már visznek...Egy átszenvedett éjszaka után mégis itt kötöttem ki, akkor már nem is tiltakoztam, mikor a nővérem kijelentette, hogy azonnal öltözzek, jön értem és visz.

  Nem voltam ilyen helyzetben évek óta. Kiszolgáltatott, ijedt, szenvedő...Ahogy beérünk, az egyik nővér azonnal nekilát, hogy kikérdezzen, egy percet sem kell várnunk.