Helyszín: marosvásárhelyi sürgősségi osztály, azon belül is a SMURD részlege. Szörnyű gyomorgörcsök gyötörtek, előtte való este már itt lett volna a helyem, de "jó" szokásom szerint, csak akkor megyek orvoshoz, ha már visznek...Egy átszenvedett éjszaka után mégis itt kötöttem ki, akkor már nem is tiltakoztam, mikor a nővérem kijelentette, hogy azonnal öltözzek, jön értem és visz.

  Nem voltam ilyen helyzetben évek óta. Kiszolgáltatott, ijedt, szenvedő...Ahogy beérünk, az egyik nővér azonnal nekilát, hogy kikérdezzen, egy percet sem kell várnunk. Vérnyomást mér, kedvesen szól, hogy ne ijedjek meg, a fülemben hőt fog mérni. Végig mosolyog, nagyon kedves. Amint a buletinem elkéri, és meglátja, hogy magyar vagyok, azonnal átvált az én anyanyelvemre. Látom a névtábláján, hogy ő román, de perfekt a magyar nyelvtudása. Ettől egy fokkal közelebb kerültem a gyógyuláshoz...A hátamat megsimogatva kérdi mikor hátravezet a kollegáihoz, hogy tudok-e menni, ne hozzon egy kocsit? Hátra tudok menni.

 Nincs külön kórterem. A szó szoros értelmében úgy képzeljétek, mint a "Vészhelyzet" című sorozatban a helyet. Csak itt a berendezés hagy némi kívánnivalót maga után...Függönnyel elválasztott fülkék vannak, igen igen megviselt állapotban. A függönyök már csak rongydarabok, egykori színűk kivehetetlen, talán zöld vagy kék lehetett valamikor. A plafonon hámlik a vakolat, a linóleum szakadt, az asztalok amin az orvosok írnak ősrégiek, a pác már csak emlék rajtuk. Műanyag kerti székek vannak itt -ott, arra ülnek azok a betegek akiknek nem szükséges feküdniük. A tüzőgép, amivel a kórlapokat kísérli meg egy-egy orvos összefogni, nem mükődik...az első, a második, a harmadik sem. A mosdó, ahova a betegeket kísérik az ápolók, (mert kikísérnek, nehogy bajod legyen útközben) katasztrófális állapotban van. Ezredforduló előtti ócska , láncos lehúzós wc- kagyló, az ülöke hiányzik róla. Az EKG-t négyszer kell megcsinálniuk, amíg egy értékelhető eredményt ad a gép.

  A fent leírtak ellenére nem jöttem el rossz érzésekkel, miután elláttak. Tudjátok miért...? Mert ezen körülmények ellenére, fantasztikus csapatmunka folyik ott, fiatal, lelkes orvosokkal és ápolókkal, akik az embert emberszámba veszik, a beteghez úgy közelítenek, hogy tudják: szenved, fél. A nénivel, aki hajnal óta követeli, hogy márpedig őt azonnal operálják meg, türelmesek. Ezredszer magyarázzák el neki, hogy nincs miért megoperálni, egészséges mint a makk. A bácsika, aki a hét napból hatot ott van, akinek szintén semmi baja, ücsöröghet egy széken, időnként nagyot nyög, a szeme sarkából lesve a hatást. A hatás soha nem marad el. Aki épp a közelében jár, hozzászól: Mi a baj bácsi? Megint fáj? Mindjárt megvizsgálja a doktornő. A részeg fiatalemberrel, aki teljes deliriumban van, is kedvesen bánnak. A gyomorvérzéses bácsi egy-egy arcsimítást is kap, amiért rendkivüli hála csillan fel a szemében. A fiatal doktornő, aki engem lát el, végig nyugodt, mosolygós.

 Köszönöm, hogy ilyent is láthattam, megélhettem. Köszönet az emberséges bánásmódért. Tiszteletem minden egyes dolgozó előtt, akik a marosvásárhelyi SMURD sürgősségi osztályán dolgozik.