Bágyéá Joán szorosabban magára tekerte a subáját és közelebb húzodott a tűzhöz. Már érezni lehetett a tavasz lehelletét, de esténként még foga volt a levegőnek. Lupu, az öreg, fogatlan kutya ott hevert mellette, fáradtan sóhajtott álmában a hűséges jószág.  Bágyéá Joán időnként lassan megmozdult, egy-egy fenyőgallyat dobott a lángok közé, naptól és széltől kikérgesedett  bőrű arcán meglágyultak olyankor a vonások, bámulva a felcsapó szikrázó-illatos fénynyalábokat.

  Pali úr vígan köszöngetett jobbra-balra, ahogy a sétálóutcán végig haladt kackiás léptekkel. Esett az eső már hetek óta, minden kis gödörben állt a víz. Az emberek már morcosak voltak a sok borútól, behúzott nyakkal haladtak, némelyik olyan arcot vágott, hogy hét rokonnak, hét temetésre való gyász is kitelt  volna belőle. Pali úr szívderítő jelenség volt. Vékony, hosszú alakján tarka ruhák virítottak. Soványsága ellenére hegyes kis pocakja volt, zsebéből  régimódi óra ezüstlánca verdeste ütemesen a léptei ritmusát.

  Visszhangot verve koppantak a léptei a betonon. Éjszaka van, minden nesz felerősödik a nagy csendben. Egy gyűrött újságot időnként fel-fel kap a szellő, lustán tovább tessékeli az "egylejespunga" mellé, hogy aztán kissé összegabalyítva őket megemelje és befújja egy csendes kapualjba. Nem siet. Van ideje hazaérni, örül a lehetőségnek, így legalább alhat pár órát. Éjszakás a héten, de elfogyott az anyag, nem tudtak tovább dolgozni. A főnök hazaengedte őket.

Kipattanok a melegből, nem az ágy meleg, hanem a hőmérséklet, első dolgom a kávét feltenni, finom,  nem a kávé, a tejszínhab, éles fénye van, nem a napnak, a villanykörtének, fogat mosok, marja a számat, nem a fogkrém, a szájvíz, kortyolom a kávét, olvasok, nem a leveleim, a napi igét, nagy az Úr kegyelme, ma is irányít, jujj, már fél nyolc, elkések, nem a munkahelyről, az iskolából, behívattak, nem a gyerek rossz, a padok esnek szét, felkérnek, nem a javításra, a szervezésre, loholok, itt vagyok, persze, hogy segítek, menj Marcika az osztályba, jövök érted, nem kések ma, ne félj, megéheztem, ennem kéne, nem reggelit, már ebédet, ni a Manci, szia lelkem, hétfő biza, még hogy a fű se, ne hadoválj, már egy csomó dolgot elintéztem, amit hétvégén nem lehet, ragyogó napsütés van, hol a szemüvegem, a táskámba volt, minden van itt, csak az nem ami kéne, hopp a rózsaszín rúzs, mennyit kerestem a múltkor,  bezzeg most ez kerül meg, szűzmáriám, dél is elmúlt, pá Manci, a gyerek vár, s ebéd sincs még, édes fiam, de ügyes vagy, dehogy késtem, siess, szedd a lábad, mindjárt apád is otthon, s fut a ház, várj egy cseppet, beborult, mindjárt esik, előszedem a köpenykét a táskámból, de jó, hogy tenyérnyi csak, elfér, hol van vajon, nem tettem ki, no, itt a szemüvegem, most már nem kell,  nincs meg a köpeny, gyere fussunk, mindjárt zuhog, hol a kulcsom, csoda történt, egyből megvan, vetkőzz le fiam, s ülj oda tanulni, éhes vagy-e, no, míg tanulsz főzők levest, s sütök combot, ne nyúzzál már, ebéd előtt nem kapsz, hállo, hállo, igen, én vagyok, jól, Pirinéni, köszönjük, főzők éppen, most jöttünk haza, mondja, lelkem, jajj, ne is mondja, tényleg kutya világban élünk, szemét szomszéd, ne tűrje el, nem pletyka ez, hisz igaz amit mondanak, az is megbolondult jódolgában, máriám, a comb füstöl, miért nem szólsz Marcika, na és ha tanulsz, ott is füst van már, észrevehetted volna, na most mi lesz, szia drágám, oda biza, ne haragudj, tudod mennyit beszél Pirinéni, összeütök egy rántottát, hagymásan, s szalonnával, persze szívem, tudom, hogy fáradt vagy, menj, ülj a fotelbe, hozom a sört, itt a távirányító, leszaladok a boltba, csak egy kis túrót veszek a körözötthöz, jujj, de szép ez a barack, hogy kilója, adjon hármat, érett nagyon, huh, de olcsó a libamájas, szeretjük nagyon, holnap lejár, de ennyiért nem lehet itt hagyni, ez a bögre gyönyörű, meg kell vennem, hova fér be vajon, na majd meglátjuk, ahol száz van elfér még egy, szia Tercsi, hol vetted a táskád, most is olcsó, mutasd merre van az a bolt, nekem is kell, megy a piros szoknyámmal, atyavilág, ez a cipő fantasztikus, pont a táskához való, felpróbálom, igen, kérem, mind a kettőt, a hétvégén ebbe megyek Kovácsnét megöli a sárga irigység, hállo, hállo, megyek már, drágám, öt perc és otthon vagyok, nézd szívem micsoda jó vásárt csináltam, szép, ugye, nem volt drága, fél áron volt, ne mind morogj, ja, a túró...azt elfeledtem...visszamegyek, mindent egyedül kell csinálnom, nekem is lehet feledékenynek lenni, akkor nem megyek, ha már nem kell a túró, mindenért duzzogsz, itt a májas, együk azt, sokat együnk, holnap lejár, persze hogy két kilót vettem, szeretjük nagyon, hogy kidobjuk felét, ugyan már, mindig felkelsz éjjel is, reggelre nyoma sincs, nem rothadt a barack, csak leves, ne kötekedj, soha nem örülsz semminek, most hova mész, persze, menj csak feküdj le, nekem bezzeg még vasalni kell, de igenis jól osztom be az időm, sose segítesz, legalább a szemetet vidd le, jó éjt drágám, reggel jobb lesz, nem hétfő lesz, az már könnyebb, álmos vagyok, jó éjt világ, viszlát hétfő....

Reszket a hangja, el-el akad...könny fátyolozza a szemét. Egyszerre mosoly ragyogja be az arcát. Váltakoznak az érzelmek. Vékony hangjával történelmet idéz.

  -Jajj, Tündi lelkem, egy vastag regény kerekedne az én életemből. Ilyen vastag -mutatja öreg kezeivel- Tata jó ember volt, nagyon. Védett, ellátott minket.

 -Szerelmes voltál  bele Mama?- vetem közbe oktondi kérdésem.

  -Szerettem, há, persze hogy szerettem! Sze jó ember volt!

   -Nem úgy értem, Mama!

Elment...Szinte bánkódás nélkül hagyta el a szülőföldet...Fiatal, huszonéves szíve a szabadságért dobogott. A másért. Azért, amit a hazájában, akkor úgy hitte, sose kaphat meg. A nagy, a teljes szabadság! Ami odaát van! Hisz hiába született ide, ott túl van a NAGY HAZA! Ott vannak a vérei. Ott a sütemény íze is finomabb. Ott lehet önmaga, olvashat édes anyanyelvén, szólhat nyíltan a fájdalomról, örömről, érteni fogják beszédét...Úgy szállt fel a vonatra, hogy hitte: nem fog visszavágyni.

  Nézi a kitaposott papucsot. Tudja, hogy ez csak egy tárgy, de micsoda alázat érződik rajta! Idomul a lábához, felveszi a formáját. Látja a rádiót. Ott porosodik a sarokban, ott ahova tette pár évvel ezelőtt. A régi hangfal rései közt megült a por. A kereső gombok vájatában lerakodott zsírréteg. Valamikor ott muzsikált a konyha polcán, foxtrott-jazz-rock-ritmusára tanulta az egyszerű  rántás receptjét, ha a bemondó megszólalt ,lehalkította, nehogy rajtakapják a Szabad Európa hallgatásán... Kerekített szélű, fekete-fehér tévé a vitrines szekrény üvegajtaja mögött.

Minden városnak megvannak a maga kövei, épületei, és a fura, néha bolondnak tartott emberei. Ezek közül az emberek közül van aki mindig ugyanott tűnik fel, van aki mindig máshol. Nem tudni hol laknak, hogyan élnek, ritkán lehet tudomást szerezni családtagjaikról. Ami nagyon érdekes: nem öregszenek! Komolyan mondom, meglett asszony vagyok, felnőtt fiaim, sőt unokám van, de hiába hagytam ki húsz évet a város életéből, mikor hazajöttem, és találkoztam Jóckával meg a mérleges nénivel az Arta mozi elől, olyan volt mintha csak tegnap láttam volna őket!