Visszhangot verve koppantak a léptei a betonon. Éjszaka van, minden nesz felerősödik a nagy csendben. Egy gyűrött újságot időnként fel-fel kap a szellő, lustán tovább tessékeli az "egylejespunga" mellé, hogy aztán kissé összegabalyítva őket megemelje és befújja egy csendes kapualjba. Nem siet. Van ideje hazaérni, örül a lehetőségnek, így legalább alhat pár órát. Éjszakás a héten, de elfogyott az anyag, nem tudtak tovább dolgozni. A főnök hazaengedte őket. Fura, gondolja magában, nincs benne egy csepp félelem se, pedig egy óra jócskán elmúlt. A szürke, egyhangú épületek ablakai sötétek. Egy helyen ég csak egy ernyős, régimódi lámpa. Meleg fénye az utca porára esik, s őt hirtelen elfogja a vágy, hogy ilyen lámpa mellett ellazulva olvasson, felkuporodva az ágy végébe. Szereti az ágyát. Igaz, hogy a közepén már mély a gödör, illene kicserélni, de nem viszi rá a lélek. A belső felére már nem is lehet feküdni, mint egy dárda áll ki az egyik rugó hegyes vége a kopott, egykor piros-arany kárpitból.

 Döngő léptek zaja veri fel a csendet. Mellette apró női cipők tűsarkai koppannak, hallani lehet ahogy tartani igyekszik a tempót. Halkan kuncog valamin a nagydarab férfi, a nő hangosan-csillingelően kacag.

 - Csssss, halkabban, -dörmögi a mély bariton, érezni a hangján, hogy kissé kapatos.- Még meghallják, s baj lesz...

 - Ugyan már, ki járna ilyenkor kinn?

 - Ki, ki? Hát a milicisták!

 Mintegy végszóra, felpattan a sarkon a krémszín dácsia ajtaja, apró termetű egyenruhás száll ki, s csattanva vágja be maga után a rozsdás ajtót.

 - Buna seara! Buletinele dumneavostra! ( Jó estét, személyi igazolványokat) ,- parancsoló a hangja. Arcán ideges rángások futnak végig, szája sarkát időnként be-be szívja amint várakozik, hogy előkotorja a pár az iratokat. A nő nyújtja át először. A közeg véreres szemei ide-oda ugrálnak a fénykép és a nő arca között. Visszaadja a szürke borítójú okmányt és nyújtja a kezét a férfi felé. Széles vigyor lepi el az arcát amint a nevet elolvassa, és hízelkedő-gunyoros hangon szólal meg:

 - Lám. lám, ma este is történik valami izgalmas. Sétálgatunk, elvtársnő, sétálgatunk? Éjnek évadján, idegen férfiakkal? - az utolsó szavakat már-már fenyegetően mondja.

A nő arcán értetlenség. A férfi szemein látszik: elszállt a kapatosság. Minden izma feszül a vékony nyári ing alatt. Homlokán fénylő gyöngycseppek jelennek meg, amint próbálja a hangnemet moderálni mikor megszólal:

 - Uram, a hölgy a barátnőm. Most kísérem haza, barátoknál voltunk, beszélgettünk, eltelt az idő.

 - Kit néz maga hülyének??? - eltorzul az arca az egyenruhásnak. Errefelé a maga lakása van, a buletinjében is ez áll. Az elvtársnő a város végén lakik! Prostitúció ez kérem a javából! Most szépen beülnek az autóba, s megyünk a miliciára! Ott majd elmesélik szépen milyen kapcsolat van maguk között!

 A nő szája lefelé görbül, törékeny termete védelemért simul a férfihoz. Megszólalni nem tud. A férfi óvón öleli át a vállát, és kihúzva magát nyugodt hangon mondja:

 - Együtt élünk. Élettársak vagyunk!

 - Á! Szóval így állunk! - dörzsöli össze kárörömmel satnya kezeit a milicista- Akkor kérem a prostitúció ténye immár beismerve! - Hirtelen gonosz mosoly jelenik meg az arcán. - Tudják mit? Elengedem magukat! Egy feltétellel. Ha összeházasodnak. Holnap bemennek, időpontot kérnek, és igazolást arról, hogy bejelentkeztek a házasságkötésre!

 Csend lesz. Egyikük sem mozdul. Aztán a nő felemeli a fejét, szelíden néz a férfira:

 - Nem kell, Károly, kényszerből ne vegyél el...

 - Elveszlek, Anna...És ígérem neked, hogy magyarul fognak esketni bennünket! Ki fogom követelni!

 - Vorbic pé romünésté! ( beszéljenek románul) - rivall rájuk a kék ruhás prikulics.

 -Rendben, uram, románul beszélünk. Azt mondtam a hölgynek éppen, hogy nagy lagzit csapunk hamarosan!

 -Ajánlom is, mert ha holnap nem hozzák az igazolást, hát megkeresem magukat!- Azzal sarkon fordult és visszament a kocsihoz.

 Amint elhalt a motor zaja, szűnni nem akaró nevetésben tört ki a pár. Összeölelkezve mentek tovább.

Ő is megszaporázta a lépteit, most már mihamarabb szeretett volna otthon lenni. Nem akarta kockáztatni, hogy igazoltassák, a végén még a milicián köt ki, beviszik andalgásért munkaidőben...