Itt vagyok, szeretnek,

Megnőttem, nevelnek.

Szenvedek, értenek,

Emberként tisztelnek.

Rongy vagyok, csavarnak,

Föld vagyok, taposnak.

Hús vagyok, harapnak,

Fa vagyok, kivágnak!

Szeretnek, gyűlölnek

Kívánnak, megvetnek.

Kacagnak, nevetnek,

Gúnyolnak, ölelnek.

Ki vagyok? Mit tettem?

Embernek születtem...

Lassan leült az ütött-kopott ágy szélére. Hogyan történhetett ez meg vele? A tegnap este veszekedtek a párjával. Mint mindig, most is azon kaptak össze, hogy mennyi érzelmet nyújt a férfi és mennyit igényel az asszony. A férfi erősítette, hogy neki akkor is éreznie kellene, hogy mennyire szereti, ha nem mutatja ennek semmi jelét. Ez őrültség! Hisz hogyan érezze gesztusok nélkül? Hogyan, ha csak este az ágyban ér hozzá, akkor is csak határozott céllal, anélkül, hogy megkérdezné, milyen napja volt, hogy érzi magát.

Amikor reggel kinyitotta a szemét, nem tudta hol van. Aztán minden eszébe jutott. Emlékezett a bűzös leheletre, a mocskos kezekre, a durva hangra és a jeges félelemre. A rémület elszorította a torkát. Istenem, hogyan szabaduljon innen? Nehéz volt a feje, valószínű az ütéstől,  alig bírta felemelni. Körülnézett. Mocskos szobában volt, a falakon szakadt, zsírfoltos tapéta, egy kitört lábú szekrény, melynek az egyik ajtaját csak egy rozsdás sarokvas tartotta, piszkos ruhák hevertek egymás hegyén-hátán benne.

Add, Uram,  hogy legyek ostoba!
Add, hogy higgyem mit hazudnak!

Mert boldogok a lelki szegények,

Boldogok, hisz mindig remélnek!

Add, Uram, hogy legyek felszínes!

Add, hogy ne lássam a lényeget!

Mert boldogok a lelki szegények,

Hisz nem érzik meg a mélységet!

Add, Uram, hogy megtartsam hitem...

Add, hogy ne legyek felszínes...

Mert szétszaggat, fáj az igazság,

De nemesebb mint a hazugság!

És add, Uram, kérlek, add nekem,

Hogy ne legyen Benned kétségem!

Higgyem, hogy szép lesz a létem,

Hisz Te vagy ki vezeti léptem!

Hogy van ez emberek? Mondjátok el nekem!

Miért belémszerettek, most azért gyűlölnek!

Változzak meg, hogy tovább szeressen?

Ne legyek az kit vágyott ő epedve?

Formáljon át, legyek egy más ember?

Nem látom egészen, mi is az értelme...

Mi egykor erény volt hogyan lett nagy vétek?

Miért kell veszítsem az addigi értéket?

Kinek ez, mondd, kinek az érdeke?

Jó lenne végre, hogy így legyek szeretve...

Akarjon, vágyjon rám, fogadjon ilyennek!

Fogadjon s szeressen, ha igazán kellek!

Amikor a hullámok ellepik a fejed,

Amikor úgy érzed fuldoklik a lelked,

Amikor bánat lepi el a szíved,

S a kiutat sehogy sem leled,

Akkor kell megmutasd mindenkinek,

Mily erős benned a szeretet,

Erős és mélyről is felemel,

Büszkén tarthatod majd a fejed,

Hogy nem pusztult el a jellemed!

Mosolyogj arra ki ellened vétett,

S mondd neki azt, hogy szereted!

De vigyázz, mert ha nem így érzed,

Feléd fordul ismét a gyülőlet!

Feléd fordul, s elpusztít végleg,

Letaszít a feneketlen mélybe!

Csúnya fellegeket kerget a szél, szitál az eső, az ember bőre alá bújik a nedvesség. Kihaltak az utcák, a főtér is, csak elvétve lehet egy-egy embert látni. Az emberek fázosan, kissé meggörnyedve haladnak, csak motyogva köszönnek egymásnak, szinte érteni sem lehet amit mondanak...Az öreg nénikének bizonyára muszáj volt kimozdulnia, talán egy liter tejre van szüksége csak, de nem volt ki eljöjjön helyette. Fekete vállkendője a fején van, mint egy varjú, olyan, ahogy a vállára omlik  a rojtokkal, és kissé meggörnyed, mintha súlya lenne a horgolt anyagnak.

Hétfő reggel egy kicsit minden más. Én szeretem a hétfő reggeleket. Akkor is szerettem amikor hajnalban kellett kelni, vagy amikor éjszakai műszak ból bandukoltam haza. Most is szeretem, amikor szinte azt mondhatom, hogy ugyanolyan nap mint a többi, legalábbis a munkám szempontjából.

Hétfő reggel elindul egy új hét. Ezzel azt hiszem nem mondtam újat. de figyeljétek meg: ilyenkor minden elölről kezdődik. Hiába minden ugyanaz...a hangulat más. A hétvégi pihenés, kertgondozás, főzőcske vagy lustálkodás után, mindenki elkezdi tenni a dolgát.

Azon a nyáron Régenben volt két hetet, egy addig számára ismeretlen rokonnál és családjánál. Volt egy vele egyidős kislány is ott, így elég jól eltelt. Emlékszik, életében először látott olyant, hogy valakinek igazi úszómedencéje van. Persze tévében látott már, de az más...ebben ő is fűrödhetett. Felejteni vitték oda. Meg is tettek mindent, persze sikertelenül. Jóravaló emberek voltak, de azóta sem tartják a kapcsolatot. Nemrégen hallotta, hogy az egykori kislány most halt meg egy-két éve.

Vadonban bolyongok,
Sötétben kínlódok.
Picinyke vad vagyok,
Aprócska, elhagyott.

Szilánk a levegő,
Sebzett tőle a tüdő.
Kiköpni nem lehet,
Ellepi a szívet!

Ellepi rozsdával,
Befedi dudvával,
Sebekben vájkálva
Rángatja, szaggatja!

Senki vagyok,
Gyenge szellem,
Sebzett, tépett
Lélektelen...

Keressétek! Kutassátok!
Hova lett a barátotok?
Meggyilkolták? Kiirtották?
Szívét , lelkét szétszaggatták...

Ne keresd már,eltűnt végleg.
Eljött a nyár,éld a léted...
Ne emlékezz,megfertőzhet.
Ne sirasd meg, beléd éghet....