Valahogy muszáj lenne kiírnom a bennem lévő Krisztust,mielőtt vele halok,vagy elmegy nélkülem.Egy érzés,várakozás a megfeszíttetésre.A szeretet elveszítése.Tombol vagy épp magába roskadva csendben rázza keresztjét a zokogás.Magát siratja,nincs Máriája,Magdaléna sem hullatja könnyeit.

  A felismerés,amit nem tudsz másokkal megosztani.Még nem tartanak ott.Messze mögötted ballagnak az úton,akik meg előtted vannak,nos ők láthatatlanok.Valamiért az az érzésed,te vagy elöl.Pedig segítő kezet vársz,ahogy te is nyújtod mások felé.Mintha mindenki más délibábot,hamis illúziókat követne.Kétségeid már nincsenek,pedig nagyon egyedül vagy.Lehet épp ezért.

   Másfél éves lehettem,mikor először találkoztam a halállal.Az elmúlás döbbenetes élményével.Picinyke lelkem,minden jóságával hevesen tiltakozni kezdett.Zúgni kezdtek bennem a harangok,az nem lehet,de hát csak alszik.Fordítva van,fordítva van...

   Üvöltöttem,ordítottam,aztán sírtam,sokáig.A harangok csak szóltak,lassanként csendesedtek.Életemben először fájt valami,ami nem a testemen okozott sebeket.Ki ad erre puszit,hogyan gyógyul ez meg,nézegettem körbe-körbe,de most nem éreztem azt mint máskor.A harangok már elcsendesedtek,a hangjuk nyomán egy kérdés ébredezett bennem.De hát ha nincs rá puszi,ha nem mondja senki,hogy katona dolog,akkor mi van fordítva?Hiszen fáj még,és bár akkor még nem tudtam,társai is akadtak szép számmal,ahogyan sokasodtak az évek mögöttem.

   A gyermekévek gyermekfejjel mindig lassan telnek,kisgyerekként gyorsítanánk inkább,később szeretnénk csak visszatérni hozzájuk.Hajt bennünket a megismerés utáni vágy,az ismeretlen csodái,az élmények végeláthatatlan sokasága.Mégis ettől kezdve nem múlt el nap,hogy ne próbáltam volna megfejteni,mit is mondtak lelkemben a harangok,és miért is mondták.Egy ilyen csöpp kis embernek ez bizony nem könnyű feladat,mégis pillanatok alatt találtam rá megoldást,ami tudatos éppenséggel bizonyosan nem volt,inkább ösztönös.

   Figyelni kezdtem.Először ijesztő volt,aztán nagyobbacska fejjel sokat nevettem.Mennyi minden van fordítva a világban,és a legviccesebb az volt,mikor rájöttem,hogy a felnőttek egy része szándékosan csinál valamit ellenkezőleg,mások pedig tudatlanságból.

   A megoldást kerestem,a kulcsot,ami megnyit egy ajtót,amin belépve múlik a fájdalom,a könnyek.Csak évek múlva találtam rá.Miért?El volt rejtve.

   Néha ma is elveszítem,vagy elrejtezik előlem,olyankor kétségbeesve kutatok valami jel után,ami megmondja miért zúgnak a harangok,vagy kérdőn tekint rám.