A múlt hét közepén Kézdivásárhelyen járva meglátogattam az ottani céhtörténeti múzeumot ,azzal a nem titkolt szándékkal ,hogy felkeresem az 1974 óta itt „tartózkodó“, időnként rejtegetett Zsuzsi és Andris babák népviseletbe öltöztetett gyűjteményét . Képeket közöltem róluk oldalunkon ,most néhány sorban ismertetném történetüket is . A Ceausescu – diktatúra utolsó éveiben rejtegetni kellett a babákat , a múzeum lezárt termeiben . Az múzeum akkor igazgatója Incze László ,1986-ban megkért hoznék számára néhány tekercs Kodak színes filmet , hogy lefotózza az akkor már nagy veszélyben levő babákat . Teljesítettem kérését. Sikerült is dokumentálnia az akkor meglévő gyűjteményt.

A kézdvásárhelyi múzeum külön épületrészben látható a Zsuzsi és Andris baba népviseletben címet viselő kiállítás. A 352 darabból álló gyűjteményből 247 van kiállítva. Az anyag származási helyét tekintve Románia 40 megyéjéből azt a 15-öt foglalja magába, amely nagyrészt a történelmi Erdélyt és a Részeket (Partium) jelenti. Erdély néprajzi tájegységei, etnográfiai csoportjai, szigetei, amelyeket a fent említett 15 megye lefed, a következők: Érmellék, Fekete-Körös völgye, Kalotaszeg, Szilágyság, Mezőség, Torockó, Székelyföld, Csángóföld. Ez természetesen tovább bontható még kisebb tájegységekre, az alig egy-két helységet magába foglaló szigetekig. A kiállítás három teremben látható. A viseleteket 55 cm magas, mozgatható végtagú, hajas alvóbabákon, az aradi baba- és játékgyár termékein mutatják be.

A gyűjtemény törzsanyaga 1970–71-ben keletkezett a Jóbarát című magyar nyelvű gyermeklap pályázatára. (Az 1970 márciusa és 1971 decembere közt megjelent számokban van erre vonatkozó anyag.) A legjobb erdélyi viseletkutatókból és a lap szerkesztőiből álló zsűri a beküldött 250 ruhából 140-et ítélt megfelelőnek. Ezeket tárolási és kiállítási lehetőségek hiányában egy időszakos bukaresti kiállítás után a szerkesztőség átadta, mint becses néprajzi értéket, a Kovászna Megyei Múzeumnak. Az itt megrendezett kiállításon néhány viseletvarró kislány megígérte lakóhelye férfiviseletének elkészítését is. A fokozatosan kiegészülő anyagból kiállítást rendeztek Csíkszeredában, majd a kolozsvári Állami Magyar Színházban, ahol a díjkiosztás is megtörtént 1970 decemberében. Az anyag visszakerült a sepsiszentgyörgyi múzeumba, ahol szép kiállítást rendeztek belőle a Síppal-dobbal... címmel meghirdetett népi gyermekjáték versenyre érkező anyaggal együtt. A kiállítás rövid életű volt a fokozódó magyarellenes politika miatt. Innen került át 1974-ben a gyűjtemény egy része, majd 1996-ben a teljes anyag a kézdivásárhelyi múzeumba, és azóta itt látható a nagy látogatottságnak örvendő kiállítás. A gyűjtemény térben, kisebb-nagyobb fehér foltokat leszámítva, átfogja Erdély magyar lakosságú megyéit, valamint a történelmi Moldvában található Bákó (Bacău) megye jelentős, magyarok lakta településeit.

Ez a hajdani Partium és Bánság. A második nagy tájegység, amely a mai Beszterce-Naszód megye déli, Kolozs megye keleti, Maros megye északnyugati részeit öleli fel, az erdélyi Mezőség néprajzi nagytája. A harmadik a Székelyföld és a vele összefüggő kisebb területek tömbmagyarsága, amely elsősorban a mai Kovászna és Hargita megyét, Maros megye középső részét, Brassó megye kisebb csücskét foglalja magába. A mai megyehatárok nem mindenütt esnek egybe a néprajzi határokkal. Időben, a viseletek fejlődéstörténetét, változását tekintve egy évszázadot fog át: a 19. század utolsó negyedétől a 20. század hetvenes éveiig. A babaméretű ruhák funkcióját tekintve zömében a felnőttek ünnepi viseletének kicsinyített másai. Mindössze három gyermekruha, három munkaruha és egy félünnepi téli öltözet van. Az ünnepi ruhát a kisközösségek szigorú szabályai szerinti kiegészítőkkel tették alkalmivá: párta, koszorú, főkötő, kendő, bokréta, szalag, díszes pálca stb. Ezeknek jól meghatározott jelzésértéke volt. A viseletekben megmutatkozik Erdély népeinek sokszínűsége is.

Zömében Erdély magyarlakta helységeinek ruházata látható, hiszen magyar nyelvű gyermeklap hirdette meg a versenyt, de a gyűjteményben van 22 román, 4 sváb, 2 szász és egy szlovák viselet is. A legtöbb viselet a tömbmagyarság lakta Székelyföldről van. A mai Hargita megyéből 130-at küldtek be. Az anyag néprajzi szempontból hiteles, bár a kicsinyítés bizonyos fokú torzulást is eredményezett, de ez elenyésző ahhoz képest, amit megőrzött és felmutat. A ruhadarabokon jól látható, hogy ezek nem kizárólag gyermekkezek munkái, hanem mesterségbeli tudással előállított népművészeti tárgyak.