Bizony mondom néktek kedves feleim, nem könnyű egy ifiasszony élete....

Megboldogult fiatalasszony koromban éppen első karácsonyunkra készültünk férjurammal. Mint emlitettem, a férjem falusi gyerek volt. Anyósom ,Isten nyugosztalja szegényt, beküldött apósomtól egy kis hazai disznótorost. Azt üzente, hogy minden kész a töltött káposztához, a hús be van kavarva, csak töltsem meg a káposztalapikat. No, én be is töltöttem olyan takaros töltelékek lettek, hogy 2 percenként a csudájára jártam a fazék felé, annyira tetszett a művem. Igen ám, de azt elfelejtette anyós megüzenni, hogy rizs nincs benne! Hát, ember! olyan kemény lett belül a hús, hogy dobálozni lehetett vele!

Időközben nekifogtam diós és mákos kalácsot sütni. Elő a szakácskönyvet, mindent pontosan úgy csináltam ahogy le volt irva...Begyújtottam a lert, berakatam a kalácsokat, kettő fért el a tepsiben. Azt irta a szakácskönyv, hogy nem szabad nyitogatni a ler ajtaját, mert összeesik a kalács. Nem is nyitottam én ki, csak mikor letelt az idő. Hát, barátaim, nem hiszitek el! Üres volt a tepsi!!!!! Forgolodtam körbe karikába, jártam a konyhában le s fel, mint a z****ban a fájdalom, s arra jutottam, hogy álmodtam az egészet. De akkor mitől forró a ler?miért gyújtottam meg? No, mégegyszer megnézem...most jobban lehajoltam, hát ott az eszemadta, annyira szépen megnőtt, hogy elvált a tepsi aljától, s ráragadt a ler tetejére!

Hát igy csúnya lett a kalács, de azért megettük:) mert finom volt. Persze a vendégeknek nem mutogattam...

Anyósomról jut eszembe egy másik történet is, ami egy nyáron esett meg. Még nem voltunk házasok, csak udvarlás folyt, a férjem hazavitt bemutatni a kis falujába a szüleinek. Hát arrafelé az volt a szokás, hogy ha az idő jó, akkor mindenki aki épkézláb ember, künn van a mezőn, s dolgozik. No, dologidő volt, nyugtázták a szülők, hogy én vagyok, azzal ki a mezőre mindenki aki él és mozog! Én es kaptam egy kis kapát, hogy csak csináljam azt amit a többiek.

Én csináltam is, de nem tehettem róla, ha a haszonnövényt néztem gyomnak, s azt kapáltam ki, de az összes szép kis gyom ott maradt....

Szegény anyósom látva, hogy több bennem a kár mint a haszon, szólt, hogy menjek inkább haza, s hogy mégse legyek tétlen, etessem meg a majorságot, ott a kiskonyhába az asztal alatt a törökbúza. Mentem nagy boldogan, elő is vettem a veder törökbúzát, szórtam szorgalmasan a tyúkok, rucák elé. Egyszer csak anyósom lihegve beesik a kapun,hogy ugye nem a vetnivaló kukoricát adom az állatoknak? De azt adtam...a mérgezett , vetnivaló kukoricát....Azért egy pár joszág életben maradt....

Köszönöm a figyelmetek!

Isten vezesse éltetek jó irányba,

szeretettel: Tündi