Megosztom veletek egyik szösszenetem.

  Drága Pisti fiam pici korában asztmás volt. Azóta hál' Istennek kigyógyult belőle, de bizony kemény hónapok voltak azok amikor még fulladozott...Állandó félelem , hogy nehogy befulladjon, állandó orvoshoz járás. Nem kívánom senkinek.

 Édesanyú is asztmás volt, gyanitható volt, hogy tőle örökölte. Egy olyan gyerekorvosunk volt, aki mindegyre be akarta utalni a klinikára a gyermeket, persze nélkülem...Én meg nem engedtem. Kiderült, hogy a körzetben ahova jártunk , a felnőtt orvos egy magyar nő , aki anyukám betegségét is ismerte. Elmentem hozzá a gyerekkel. Azt javasolta, hogy menjünk el Slanic Prahovára, ha azt akarjuk, hogy a gyermek megmaradjon, ahol kitünő a sóbánya. Adott is egy beutalót, ugye  így olcsóbb volt a szállás.

Igen ám, de a fülébe jutott a gyerekorvosnak , hogy készülünk a sóbányába, és hogy ezt a felnőtt doktornő javaslatára tesszük, aki ráadásul magyar...Képzeljétek, felhivta a miliciát, s feljelentett.

A drága jó uram délutános volt, de másnap estére már megvolt a vonatjegyünk, Prahovára. Mielőtt hazajött volna, este nyolc felé csengetnek. Kinyitom, há két milicista. Hijjjj, mondom magamban, ennek fele se tréfa! Mit akarhatnak ezek???

Akkor derült ki a feljelentés. Azt mondták, hogy megölöm a gyermeket , ha sóbányába viszem. Azonnal öltözzek, öltöztessem a gyermeket, visznek a klinikára, s nagy kegyesen megengedték, hogy én is bennmaradjak a gyermekkel.

Mondom nekik: hadd várjam meg az uram, s akkor reggel ő bevisz a gyermekkel a klinikára (azok számára mondom akik nem értenék a tiltakozásom a klinika ellen : akkoriban nagyon sok rémhir járt, hogy a klinikákon kisérleteznek a betegekkel, nem tudom mennyire volt igaz, de nem akartam kitenni ilyesminek a gyermekem).

Nagy nehezen megegyeztünk, hogy akkor másnap reggel a klinikán leszünk. Mikor hazajött István, gyorsan összecsomagoltunk és még aznap este elmentünk a Balcescuba, ahol Manci nénje lakott, nem volt messze az állomástól, és ott aludtunk, hogy ne kapjanak meg a milicisták.

Aztán másnap elutaztunk. Na azt láttátok volna! Hogy járt a fejünk körbe karikába, s ha egy milicistát láttunk hogy belénk állt a frász! De megérkeztünk szerencsésen:) Szép vidék volt nagyon. Egy kis szállodába szólt a beutalónk. Oda is mentünk a recepcióhoz, be szerettünk volna jelentkezni. Igen ám, de akkor még nem voltunk házasok, bár a közös gyerek megvolt. Jól meggondolta az én uram, hogy vegyen -e egy ilyen koloncot a nyakába mint én:)

Elég az hozzá barátaim, hogy a recepciós hölgy  nem volt hajlandó elfogadni a bejelentkezésünket, mondván, hogy ez prostitúció (!) elősegítése lenne részéről....Álltunk mint Bálám szamara, s csak néztünk....Hisz közös gyermekünk van!

Na, azt mondja a hölgy, menjünk el a helyi miliciára, s kérdezzük meg mit tegyünk, ha már ennyit utaztunk, hátha itt maradhatunk. El is mentünk. Ott a milicisták nagyon meg voltak elégedve a hölgyemény hozzáállásával, de csak vonogatták a vállukat, hogy ők nem tudnak mit tenni. Aztán az egyik milicista megsajnált bennünket, bement a nagyfőnőkhöz, s előadta a helyzetünket. A nagyfőnők aztán személyesen kiállitott egy igazolást, miszerint aludhatunk egy szobában, figyelembe véve a közös gyermeket, de szigorúan külön ágyban, amit a recepciós bármikor ellenőrizhet! Mai napig megvan ez a papir, amikor hazamegyek beszkenelem:)

De addigra ugye eljutott a helyi miliciára is,hogy mi elszöktünk s nem mentünk be a klinikára, ezért kérték, amint megérkezünk, azonnal utaljanak be minket a helyi kórházba . Igy es történt, beutaltak. Szerencsére egy nagyon-nagyon rendes orvost fogtunk ki, aki papíron felvett a betegjegyzékbe és mondta, hogy menjünk nyugodtan vissza a szállodába, s járjunk le naponta a sóbányába. Állitom, hogy a gyermek attól gyógyult meg. Még annyit: a beutalóhoz ugye koszt is járt a szálloda kantinjában. Sok volt a külföldi turista is. Mi kaptuk az összement , savanyú tejben a tejberizst , ők meg a flekkent...na, nem ragozom, persze, hogy kijártunk miccset enni, s vendéglőkbe jó kosztot:)

Hát nyájas olvasó., ez volt a mai szösszenetem.

Isten ma se hagyjon el bennünket!

Tündi-Bündi csókol szeretettel mindenkit!