Mama már a második kenyeret vette ki. Hajnali kettőkor kelt, egész hétre sütötte a ropogós héjú, fehérbélű mindennapit. Tata már a tejet szűrte, ma jól adott Mariska, a még fiatal fejőstehén, Böske, szegény már kevesebbet. Megette a szénája javát, mosolyodott el a tehén-kenyér gondolatára az öreg. A kis nyári konyhát belengte a finom, frissen sült kenyér illata.

-Málélisztet szórtál rá? - tette fel a szokásos heti kérdést, rá se nézve az asszonyra, pisolyogva a bajusza alatt, várva a reakciót.

-Ne csúfolkodjék! - csattant az öregasszony hangja-  tudja jól, hogy soha el nem felejtettem! -minden alkalommal magázni kezdte, amikor felbosszantotta. Volt valami ebben a magázásban, amit az öreg szeretett. Maga sem tudta mi.

- Jól van, jól, hát csak megkérdhetem- motyogta a bajsza alatt.

Csend ereszkedett közéjük. Csak a tűz pattogása hallatszott, s a fejőedények halk csörömpölése, amint az öreg öblögette ki, tette a helyükre őket. Odakinn lassan kelt fel a nap, egy-egy sugarával belopakodott a kicsi ablakon, életre keltve a porszemek csillogó tömegét. Mama nagyot sóhajtott, fájó derekára tette a kezét, s az urára pillantott. Az nem vette észre, elgondolkodva törölgette a sajtár külső felét a hófehér vászon darabbal. Jó ember az én Miskám, nagyon jó, az Isten megáldja, gondolta a vénasszony, s ráncos arca ellágyult amint elnézte az öreget. Eszébe jutott hányszor pörölt vele, mikor az utolsót is odaadta egy-egy koldusnak. Veszekedett vele, hogy miért teszi, hisz a bolond is tudja, mind elissza a gazember... Erre csak annyit válaszolt: hagyd el Anna, 'sze nekije is ki kell teremtse a jó Isten...

Anuska úgy robbant be a kis helyiségbe, mint egy szélvész, cseppet sem látszott rajta, hogy most kelt ki a puha ágyból. Körbe táncolta a kemencét, ami a konyha közepére épült, megállt az öreg előtt, s mint egy úri kisasszony, pukedlizett egyet, piros kis ajkaival egy cuppanós csókot nyomott a kérges, ráncos arcra.

- Jó reggelt Tata! -s már tovább is perdült, a következő pillanatban az öregasszony vaskos termetét ölelte, s mikor megpuszilta halkan odasúgta- Tatának szúr a bajusza, de a te orcád finom puha, s meleg...

- Ej, te léányka, csupa liszt lettél, látod-e, eriggy, keltsd fel a nővéred is, mindjárt kész a kukuri, s nagyapád a tejet is leszűrte.

-Kukuri! Jajjj, Mama, úgy szeretlek! Irmuci, Irmuci, gyere hamar, kész a kukuri!!!- rohant el a kislány a tisztaszoba felé, ahol a testvérével aludtak. A kukuri madárformájú, kenyértésztából készült lepényféle volt. Mama soha nem felejtette el, hogy a nyers tésztából lecsípjen egy-egy darabot, amit aztán reggelire ilyenkor megsütött a kislányoknak, azok meg nagy élvezettel ették, s itták hozzá a még habos-langyos tejet. Fenséges eledel volt! 

Irmuci ásítozva botorkált le a konyhába, de a szeme vidáman csillant fel  amint meglátta a még forró kukurikat, amit a nagymama éppen kivett a kemencéből.

(Részlet a készülő elbeszélésemből)