Drága barátaim!
A tegnap megnéztem, nem először , a Jézus életéről szóló filmet. Mélyen elgondolkodtatott. Kicsi kis porszemnek érzem magam, ugyanakkor Isten gyermekének, aki engem is úgy szeret, hogy egyszülött fiát adta értem is. És érted is, nyájas olvasóm. Van egy jelenet a filmben, amit többször visszatekertem és mindannyiszor a szívembe hasított. A viharban hánykolódik egy hajón a tizenkét tanítvány. Egyikük arra kéri Jézust, hogy ha Ő tényleg Isten fia, akkor parancsolja azt, hogy a vizen odamehessen hozzá. Annyit mond csak: " Jöjj hát"...A tanítvány elindul. Kilép a hajóról a vizre, és a víz tetején marad. Hitetlenkedve lepillant a lábához, nem akarja elhinni ami történik, hogy fennmarad, áll a vízen. Ebben a pillanatban elkezd merülni...Kétségbeesve kéri Jézust, hogy segítsen...Segít, kiemeli a vízből, visszaviszi a hajóra és csak annyit kérdez: "Miért kételkedtél?"...
Mert, ha nem kételkedik továbbra is fennmarad, és odamehet Jézushoz. Nem hitt eléggé. És mi is, mindennap ezt tesszük. Nem hiszünk eléggé. Nem tudjuk letenni az életünket Isten kezébe. Pedig Ő fenntartana minket az élet viharos tengerén is a víz felett. Ehhez csak az kellene, hogy ne kételkedjünk az Úr hatalmában. Hogy teljes szívvel elhiggyük : Ő szeret, Ő óv minket, Ő képes mindenre! Tegyük le az életünket az Úr kezébe. Bízzuk rá magunkat, Ő jót akar nekünk! SZERET minket! Téged is! Engem is!
Hálatelt szívvel teszem le az életem Isten kezébe. Legyen meg az Ő akarata!
Áldott húsvétot kívánok nektek!
Tündi
Kommentáld!