Elgondolkodva lépkedett. Nem nagyon érdekelte, hogy mi történik körülötte. Fejét lehajtva tette az egyik lábát a másik után. Igyekezett a lábait mindig a kocka közepére tenni. Mint gyerekkorában...Csak gyerekkorában ilyenkor ilyesmiket gondolt : "Ha nem lépek ki a következő öt lépésnél sem a kockából, akkor holnap jó jegyet kapok a magyar órán. " Vagy: " Ha végig, hazafelé, egy kockából sem lépek ki, akkor biztosan tetszem Petinek, talán majd meg is csókol".

 Hirtelen ötlettől vezérelve újra játszani kezdett: " Ha nem lépek ki a kockából a sarokig, akkor ki tudom fizetni a lakbért...ha a kisboltig nem lépek ki egy kockából sem, akkor eljön hozzám a lányom, még reggel...Ha a nagy kereszteződéshez eljutok, még mindig kockákban lépve, akkor egészen biztosan találok egy jó munkahelyet...És ha hazáig érek kockákban lépegetve, akkor boldog leszek, mert a szerelmem visszatér hozzám. "

 Meglepő módon sokkal jobb lett a hangulata. Vajon miért? Hisz nem változott semmi. Mindössze eljátszott a gondolataival. Még mindig nincs pénze, hogy kifizesse a lakbért, még mindig nem jött el a lánya, nincs munkahelye, nem tért vissza a szerelme. De neki könnyebb a szíve.

 Hazaért. Lassan nyitotta ki az ajtót, elgondolkodva azon, vajon miért felejt el az ember játszani? Hisz milyen jót tesz! Még a felnőttnek is! Megszokott mozdulattal nyúlt a villanykapcsolohoz, és meghökkenve vette észre, hogy már ég a lakásban a lámpa. A szoba sarkában lévő fotelben ott ült a lánya. Fülig érő mosollyal. 

 -Anya! Hogy te mennyit csavarogsz! Régóta várok rád! Képzeld, nagy szerencse ért! Bár nem is lehet szerencsének nevezni, hisz keményen megdolgoztam érte...Nagy összegű prémiumot kaptam...Anya...tudom, nem szívesen fogadod el, de most az egyszer tegyél kivételt...Neked szeretném adni egy részét. Soha semmivel nem segítettem neked. Fogadd el, kérlek! 

 Még sokáig beszélgettek, a hangulat újra olyan volt köztük mint régen. Megkönnyebülve dőlt hátra miután elment a gyerek. Hát mégiscsak jó lány ő... sokat dolgozik, lám, azért nem jött... És milyen melegszívű teremtés! Nem feledkezett el az anyjáról akkor sem mikor jól ment a sora.

 Reggel vidáman határozta el, hogy megünnepli egy finom túrós puliszkával, hogy sikerül kifizetnie a lakbért. Dúdolva tette fel a vízet a puliszkának. Kicsit megijedt mikor megszólalt a telefon. 

- Kislakinét keresem- szólt bele egy érdes férfihang a telefonba.

- Én vagyok, parancsoljon.

- Érdeklődni szeretnék, hogy sikerült-e már munkát találnia? Ugyanis nálunk megüresedett egy állás, és önt ítéltük a legmegfelelőbbnek a betöltésére. 

 A fellegekben járva tette le a kagylót. Állása is van...Már csak a szerelme kell visszatérjen, és biz' Isten, hinni fog a kockakövek erejében! 

Széles vigyorral kapta le a kabátját a fogasról, sietve lement az utcára és ugrálni kezdett a kockaköveken...közben mondogatta: " Sikerült, sikerülni fog, sikerült, sikerülni fog ....Egészen biztos sikerül, csak el ne feledjek tovább játszani...."