Feri bá megrögzött agglegény maradt.Szálkás,vézna alakja,
szófukar természete legénykorában sem válhatott előnyére.A női
szíveket nem ostromolta,így őt is megkímélték az érzelmi viharok.
Szerény falusi hajlékában éli napjait fehérszőrű kecskéjének
társaságában.A jámbor jószág finom tejecskével szolgálja meg
gondviselője jóságát.
Amikor a művész a portához ér,Feri bá az udvaron kaszálja
a térdig érő burjánt.Illedelmesen beköszön,ahogy ez falun szokás,
aztán szóba elegyednek.Nehezen indul a társalgás,de a művész
megtlálja a módját,hogy szóra bírja a hallgatag atyafit.Abban is
megegyeznek,hogy másnap sor kerülhet a szénacsűr lefestésére.
Reggel már két vendég teszi tiszteletét Feri bá portáján,a festő és
a fotóművész.Üzembe helyezik a kellékeket és elkezdődik az alkotó
munka.Pasztellel körvonalazódik a fehérlapra a szénacsűr,a fotós
addig a kecskére exponál,az mintha tudná miért történik mindez,
kíváncsian bámul a gép lencséjébe.Erre most nehéz lenne válaszolni,
de megesett,a táltos kecske nekiront a a gyanútlan piktornak és
felökleli,aki azon nyomban hanyat vágódik,az állvány képestől ráborul
a fehér pólóra,ott hagyva a szénacsűr színes vázlatát.A fotós látva
a galibát,igyekszik segíteni művésztársának,hogy talpra állítsa,gépét
közben biztonság okáért a tornácfájára helyezi.A furfangos jószág
most az ördögi masinát célozza meg,leemeli a párkányról és elillan
vele a kert irányába a fotós nagy rémületére.Ilyet még Feri bá sem
látott világ életében.Viccesnek is találta a történteket,aztán jóízű
kacagással nyugtázta kecskéje huncutságát.
Kommentáld!